A Duett

/Sziasztok! Hoztam ma nektek egy újabb ficit. És ismét egy lightos yaoit. De készül egy több részesre tervezett történet is. csak kissé lassabban haladok vele, mint vártam. Jó olvasást hozzá./

Páros: Bang&Zelo /BangLo (kinek hogy tetszik) (B.A.P)

YongGuk POV.

Gyakori fellépő vagyok az egyik helyi bárban. Minden péntek és szombat este egy, esetenként másfél órát szoktam a színpadon táncolva, rapppelve, nagy ritkán énekelve is eltölteni. Őszintén megmondom nem igazán szeretek énekelni, pedig olyankor mindig megőrül a közönségem. Mindenki állítja, hogy jobb énekhangom van, mint a rap hangszínem, de nem nagyon foglalkoztam ezekkel a megjegyzésekkel. Egészen egy bizonyos szombat estéig. Oh, említettem, hogy meleg vagyok és egy meleg bárban dolgozok? Ooops, I forgot it, sorry.

Szóval azon a bizonyos szombat estén a "koncertem" után odajött hozzám egy nálam vagy öt évvel fiatalabb srác, és azt mondta, imádta az egészet és énekelhetnék gyakrabban is, mert nagyon szép hangom van. Először meg se akartam hallani, de aztán egy héttel később, ismét meglátogatott a színfalak mögött.

-Hyung, miért nem énekelsz többet?- kérdezte enyhe pírral az arcán. Jaj, de cukiii.

-Egyszerűen nem szeretek énekelni. A rap jobban illik hozzám, csak a vezetőség elvárja tőlem, hogy énekeljek is. De ennél nem hiszem, hogy lesz több, sajnálom.

A srác enyhén elszomorodva lentebb hajtotta a fejét. Oh, megbántottam volna? Az emberek nem is tudják, milyen nehéz énekre írt dalszöveget alkotni.

-Na, ne lógasd az orrod. Nemsokára új dalokkal fogok fellépni, mert már túl rég óta vannak majdnem ugyanazok minden alkalommal.

Ahogy ezt mondtam, felcsillant a szeme. Milyen cuki krapek.

-Hyung--- -beléfolytottam a szót.

-Kérlek, hívj YongGuknak. Nem szeretem a formalitásokat.

-YongGuk hyung, kérlek hallgasd meg, amit én... Öhm... Hát  adtam elő. Ez csak egy cover, de mindenemet beleadtam.

-Oké. Gyere, az öltözőmben nincs hangzavar, ott meg tudom hallgatni rendesen.

Elindultam a backstage folyosóján az én kis "szentélyem" felé, a srác pedig követett.

-Egyébként, hogy hívnak?- kérdeztem a vállam felett hátranézve.

-Choi JunHong vagyok

JunHong. Megjegyzem ezt a nevet. Valahogy érzem, hogy még szükségem lesz rá, hogy emlékezzek, hogy is hívják.

-Meg is jöttünk.- tártam ki szélesre az ajtót.- Kerülj beljebb. Ez  az én kis "szentélyem"- rajzoltam idéző jeleket a levegőbe.

JunHong elkezdett kotorászni a táskájában, miközben én, mint általában mindig, most is kulcsra zártam az ajtót. Sose szerettem, ha zavarnak egy-egy fellépés után.-Tessék- nyújtotta felém a mobilját, rajta pedig meg volt nyitva egy felvétel- Kérlek, hallagasd meg, YongGuk hyung. Szeretném, ha véleményt mondanál róla, végül is... Na, mindegy. Csak kérlek, hallgasd meg.

Elvettem a telót, elindítottam a felvételt és figyelmesen hallgatni kezdtem. Hát, nem mondom ebben a gyerekben van potenciál. És, ahogy a dalomat rappelte... Hát egyszerűen elképesztő volt. Nehéz volt ámulat nélkül hallgatni a dalt, de megacéloztam arcizmaimat, hogy végig rajtam maradhasson a poker arcom. A felvétel végeztével visszaadtam a telefont jogos tulajdonosának, és elgondolkodtam, hogy is adjak véleményt.

-Hát, JunHong- kezdtem tarkómat vakargatva- nehéz megfogalmazni azt, amit most gondolok, meg érzek. Hűha... Oké. Ez egyszerűen leírhatatlan, annyira jó volt. Esküszöm, sokkal jobban hangzott a te szádból a dalom, mint ahogy én elő szoktam adni. Te egy felfedezetlen tehetség vagy.

JunHong csak ámult, a szemei úgy csillogtak, mintha könnyek gyűltek volna benne. Nem is tévedtem nagyot, mert néhány pillanattal később már az arcát áztatták.

-Kérlek, mondd. hogy most örömödben sírsz, mert baromi gyenge vagyok vigasztalásban.

-Egyszerűen el se tudom hinni, hogy ezt mondtad, hyung- könnyezett tovább.- De, ugye ezt is gondolod?

-Szerinted hazudnék én ilyen dologról? Csak nagyon nehezen tudtam szavakba önteni, amit gondoltam. Ennyi.

JunHong tágra nyílt szemekkel nézett rám, néha-néha szipogott egyet. Esküszöm kedvem lett volna ott helyben megcsókolni.

-Szeretnéd- kezdtem óvatosan, mert nem tudtam mennyire lesz jó ötlet-, hogy beszéljek a vezetővel, hogy felléphess velem? Írnánk egy duett számot, amit együtt előadnánk.

-Te jó ég!!- kiáltott fel örömében.- Komolyan megtennéd? Komolyan?

Annyira aranyos ez a kis mitugrász, ahogy örül a dolgoknak.

-Igen, de rád is szükség van, hogy lássanak, meg meghallgassák a cover-ödet.

-P-persze, jogos.

-Oké, gyere, menjünk, hogy megtudjuk érdemes-e a duettel vacakolni. Bár remélem nem lesz felesleges időpocsékolás.

-M-már most? É-én még nem vagyok felkészülve erre.

-Gyere, mert meggondolom magam és nem beszélek Boss-szal. Come on!- intettem és már indultam is az ajtóhoz.

JunHong követett egészen Boss ajtajáig, de amikor benyitottam és beindultam, ő a küszöbön maradt. Hát ez nem igaz. Eléggé beszari kölyökkel áldott meg a sors.

-Gyere már!- ragadtam meg csuklóját és behúztam az irodába, az ajtót pedig visszazártam.- Boss, lenne egy kérésem.

-YongGuk- üdvözölt.- Mondd, mi lenne.

-Ez a srác, JunHong csinált egy cover-t az egyik dalomhoz. Kérlek, hallgasd meg, aztán gondolkozz el egy esetleges duetten.

-Halljam a számot!- adta parancsba Boss.

JunHong előszedte a telóját és elindította a felvételt, Boss pedig  leplezetlen imádattal hallgatta. Na persze nem csak azért, mert tetszett neki, hanem azért is, mert még több zsét hoz majd a klubnak. A felvétel végeztével Boss rám nézett, és már tudtam, mit fog mondani, de azért megvártam.

-Jövő hétre egy ütős slágert kérek Zeloval duettben.

-Izé... JunHong a nevem.

-Fiam, te kis tudatlan. Szükséged van egy stage name-re mielőtt közönség elé állsz.- Boss eltűnődött kissé a névválasztáson.- Hmm... Azt hiszem adok választási lehetőséget. Az egyik a Zelo, a másik pedig a Baby G. Rajtad áll, melyiket választod.

JunHong eltűnődött, aztán határozottan Boss szemébe nézett.

-Zelo leszek.

-Üdv a csapatban, Zelo- csapta össze hatalmas tenyereit Boss.- Remélem, valami minőségi dolgot fogsz készíteni, Bang.

-Ez csak természetes. Na én még visszavonulok a "szentélyembe" és megbeszélek pár dolgot Zeloval- mondtam végül utalva rá, én leléptem.- Jó éjszakát, főnök.

-El ne üssön egy busz hazafele menet- viccelődött velem főnököm.

-Na, viszlát jövő héten.- intettem és Zelot magammal húzva kisiettem az irodából.

Gyorsan visszaértünk az öltözőmbe és beérve egyből leültem a sminktükör elé, hogy megszabaduljak a felesleges dolgoktól.

-Holnap ráérsz?- kérdeztem a tükörből Zelora nézve.- El akarom kezdeni a dalt minél előbb.

-Öhmm...- gondolkodott el.- Igen, szabad vagyok.

-Alright. Akkor holnap gyere ki a Han folyó melletti parkba.

-Melyikbe?

-A sellős szökőkúttal díszítettbe. Az a kedvenc helyem.

-Rendben. És mikorra?

-Hmm... Jó kérdés. Azt hiszem a tíz óra jó lesz.

-Okkéééé...- jegyzetelt telefonjába.- Minden felírva, hogy el ne felejtsem.

-Oké, akkor holnap találkozunk- fordultam hátra a székkel együtt és felé nyújtottam egy papír cetlit- Tedd el. Még jól fog jönni.

Zelo ránézett a papírra, majd mosolyogva zsebre tette.

-Mit mosolyogsz annyira? Az csak a telefon számom, ha szükséged lenne bármire.

-Pont ez az.

-Mi?

-Ez a te telefon számod.

-Igen, tudom. Pont én adtam oda

-Ahh, ezt nem fogod megérteni. Na én akkor megyek is- indult az ajtó felé.- Luv u, hyung. Holnap találkozunk. Jó éjt.

-Neked is, Zelo.

Azt hiszem, rajong értem ez a srác. Énekelni, vagyis rappelni azt tud, nem is akárhogy. Hmm.. Azt hiszem már most kezd kialakulni az a dal a fejemben. De nem szabad nélküle elkezdenem. Inkább el is indultam haza, minthogy ott nekikezdjek a dalszöveg írásnak. Szerencsére feltűnés nélkül kislisszoltam a bárból, és nem kellett további fél órát autogram-osztással és szívek összetörésével töltenem.

Hazaérve gyorsan lezuhanyoztam, lemostam az esetleg fentmaradt sminket, aztán bevágódtam az ágyamba. Az ilyen mozgalmas esték mindig lefárasztanak. Plusz időben kell kelnem.

Másnap hulla fáradtan, a telefonom ébresztőjére keltem. Legszívesebben kihajítottam volna az ablakon, de sajnos nincs újra pénz. Kivánszorogtam a konyhába, főztem egy kávét, aztán vállalható állapotba  szedtem magam. Nem szoktam munkán kívül sminkelni, de muszáj volt.

Mivel a parktól nem lakom messze, így csak a megbeszélt időpont előtt tizenöt perccel indultam el, mert tudtam, hogy bármilyen tempóban sétálva odaérek időben. Nem is történt másképp.

Pontban tízkor a szökőkút mellett álltam, de Zelo még sehol se volt. Éreztem, hogy zsebemben rezegni kezd a telefonom, ahogy elővettem pedig csak egy ismeretlen számot jelzett.

-Vagy Zelo lesz, vagy valaki félre nyomott- motyogtam a kijelzőt bámulva, aztán felvettem.- Bang YongGuk.

-Szia, hyung. Zelo vagyok- hallottam, hogy szuszog.- Bocsánat, elaludtam, de sietek. Azt hiszem öt perc és ott vagyok.

-Rendben. A szökőkút mellett leszek. Meg fogsz találni- mondtam majd letettem.

Öt perc elteltével tényleg megérkezett. Na most vagy idáig sprintelt, vagy ennyire közel lakik. Na mindegy.

-Szia- köszöntem most már személyesen.- Azt hittem, ide se fogsz érni.

-Ahhh, sajnálom- lihegett.- Nem figyeltem az időt és már csak azt vettem észre, hogy késésben vagyok. Ráadásul később is keltem, mint akartam. Szóval lényegében elaludtam.

-Jó jó, nyugi. Higgadj le egy kicsit. Semmi sem történt. Hibázni és késni emberi dolog.

Megint olyan furán csillogott a szeme, mint tegnap este, és ezt már semmihez se tudtam kapcsolni. Most nem mondtam semmit, ami kiválthatta volna ezt.

-Zelo- határoztam el magam.- Mitől csillog annyira a szemed? Olyan, mintha menten sírva akarnál fakadni.

-Egyszerűen csak boldog vagyok, semmi több.

Boldog... Oké, de miért? Azért, mert duettezni fogunk? Bárkiért megtenném ugyanezt, ha olyan jó lenne, mint ő. Mondjuk, ezt neki biztosan nem fogom elmondani.

-Min gondolkodsz, hyung?

-Azon, hogy milyen cuki vagy, amikor elpirulsz- Oh. Shit. Ezt meg minek mondtam??!!

-Hah?

-Semmi-semmi.

Nem is beszéltünk többet feleslegesen, nekiültünk a dalszövegnek. Délig a szökőkút szélén ültünk és alkottunk. Vagyis igazából csak ötleteltünk, de sok jó dolog született. Mivel kezdtem éhezni, úgy döntöttem eszek valamit, de nem kívántam gyorskaját.

-Ümm.. Zelo van kedved feljönni hozzám ebédelni?

-Ez most...?

-Csak ebéd. Semmi több. Miért lenne több?

-Ezért- suttogta és ajkaimra hajolt lágy csókot lehelve rájuk.

Nem mondom meglepődtem a lépésén, bár nem ez volt az első alkalom, hogy a bár egy vendége megpróbált megfektetni. De ez most más volt. Ez... Hogy is mondják? Szerelemmel fűtött volt?

-Zelo... Ez...?

-Mi volt? Csak egy csók a hyungomnak, akit szeretek. Tegnap este is mondtam.

Itt leesett az állam. Emlékeztem, hogy úgy köszönt el, hogy "Luv u, hyung", de nem gondoltam,, hogy komolyan is gondolja a "szeretlek"et.

-Öhmm... Menjünk együnk valamit szerintem.

-Nyaaa- kezdett nyávogni.- Miért hárítasz?

-Mert ezt nem épp egy ekkora forgalmú parkban kellene megbeszélnünk. Gyere, megmutatom a lakásom.

Elindultam haza, Zelo pedig szorosan követett. Szokásomtól eltérően most elvacakoltam a kulcsaimmal, így végül csak nagy nehézségek árán tudtunk bejutni. Amint bent voltunk már csak megszokásból visszazártam az ajtót és elkaptam Zelot.

-Na, gyere csak ide- öleltem magamhoz derekánál fogva.- Szóval csak úgy minden szó nélkül megcsókolod a hyungodat? Milyen rossz valaki- viccelődtem, majd megcsókoltam.

Ezúttal én okoztam neki meglepetést, amit éreztem is rajta. Teljes egészében megdermedt, de pár pillanattal később feloldódott és visszacsókolt.

-Gonosz vagy , hyung- vágott sértődött arcot.- Azt hittem, komolyan meg fogsz büntetni.

-Nem bántanám azt, akit bármi áron megvédenék- mondtam, miközben elengedtem.- Gyere, csinálok valami ebédet.

Válaszul csak egy bólintást kaptam és követett a konyhába. Mivel nem vagyok egy konyhatündér, így nem volt túl nagy ebéd, de ami igen, az igenis szívből készült.

-Jó étvágyat- tettem Zelo elé egy tányért, és én is leültem.

Csendben megebédeltünk, aztán újra nekiálltunk a dalnak. Nem mondom, hogy haladtunk, de azt se, hogy nem csináltunk semmit. Ugyanis megtoldottuk az eddigieket még pár plusz ötlettel és alaposabban megismertük egymást.

Majdnem hét óra volt, mikor Zelo elindult haza, én azonban visszaültem a füzetem fölé és összeraktam az eddigi legjobb dalt, ami a kezeim közül kikerült. Még a zenei alappal is készen lettem aznap este.

Újra szombat van. A nap, amikor Zelo is bemutatkozik a színpadon. Jó volt újra látni, mert egész héten suliban volt, és csak telefonon tudtunk beszélni. De azért mégis jobb volt megcsókolni, mint csak a hangját hallani. Befejeztem az egyik ősrégi dalomat a színpadon, és jött a nagy bejelentés.

-Srácok, most pedig jöjjön egy újdonság. Bemutatom Zelot, akivel a héten dolgoztam ezen az új számon, amit természetesen duettben fogunk előadni. Nagy tapsot kérek az én Zelo Babymnek!- kiáltottam a mikrofonba, a közönség pedig őrjöngeni kezdett.

A zene elindult, Zelo mellettem állt és lenyomtuk a dalt. Óriási sikere lett, és nem csak azért, mert a végén megcsókoltam Zelot. Na jó, talán kicsit azért. De a lényeg az volt, hogy ez után a produkció után minden héten előadtuk azt az egy számot Zeloval ketten, amit minden héten több és több új néző jött élőben megnézni. Persze született több közös dal is, és azok is színpadra kerültek, de mégis a legelsőnek volt a legnagyobb sikere.