Love Fight

/Üdvözlet mindenkinek! Hoztam egy újabb ficit. Most egy igazán lightos yaoival érkeztem, szóval, aki nem szereti, görgessen tovább. Köszönöm. ~.~ Ez az egyik kedvenc shipem mellesleg. Remélem másnak is tetszik majd./

YoungJae POV.

Újabb sulis nap, aminek egyszerűen semmi értelme. Bementem reggel és kiderült, hogy a hat órámból max kettő, ha rendesen meg lesz tartva. Éljen. Egyetlen dolog azonban feldobta a napomat. A másik osztályba járó szerelmem látványa. Persze ő nem tudta, hogy szeretem, még csak beszélni se beszéltem eddig vele. De a mai más volt.

Épp a folyosón sétáltam és nagyban bújtam a telefonomat, amikor valami keménynek ütköztem.

-Hé- háborodtam fel.- Figyelj már a...- akadtam meg, amikor megláttam, ki is jött nekem.- Akarom mondani na-nagyon sajnálom.

Elléptem az útjából, de ő továbbra is ott állt, még csak mozdulni se mozdult.

-Én bocsánat. Nem a te hibád- mosolyodott el, én meg majd elolvadtam. Éreztem, hogy az arcom olyan vörös lett, mint a pulóverem.- Hé, minden rendben? Beteg vagy? Vagy miért vagy ennyire kipirosodva?

Ez most igaz? Tényleg érdekli, hogy hogy vagyok? Nyeltem egy nagyot, hogy válaszolni tudjak.

-J-jól vagyok- nyögtem ki valahogy.

-Akkor oké. Azért vigyázz magadra. Még a végén az orvosiban kötsz ki. Biztos összefutunk még- intett és elment.

Te jó ég. Jung DaeHyun azt mondta, még összefutunk. Ezt el se hiszem. Teljesen elvarázsolva baktattam tovább a folyosón, becsengőkor meg rohanhattam vissza a terembe, mert persze, hogy nem figyeltem, milyen messze sétáltam el. Épp a tanár előtt huppantam le a helyemre, aztán már időm se volt ábrándozni, mert persze a világ legnehezebb anyagát kellet épp tanítani nekünk. Ez volt aznap az egyetken megtartott óra. Már épp az ebédlőbe indultam, amikor valami felfoghatatlant láttam a folyosó végében. DaeHyunt három vagy négy idősebb srác fogta közre. Aztán kapott egy ütést a gyomrába.

-DaeHyun!- futottam hozzá a nevét kiáltva.

Felém fordult és olyan látvány fogadott, amire nem számítottam. Az arca már véres volt. Nem most kapta az első ütést.

-Mit akarsz gólya?- mordult rám az egyik.

-Engedjétek el!- szűrtem fogaim között.- Azonnal!

-Hah! Hallottátok, srácok? Egy gólya akarja nekünk, végzősöknek megmondani, hogy mit tegyünk? Hallod, te kis senki...- belefoytottam a szót egy ütéssel.

Köhögve, a gyomrát fogva vánszorgott odébb, én meg DaeHyun csuklóját megragadva elrohantam onnan. Az orvosi szobáig meg se álltunk.

-Jól vagy?- kérdeztem aggódva.

-Hála neked... Izé...- akadt el.

-Ja, persze, én még be se mutatkoztam. Yoo YoungJae vagyok.- hajoltam meg kissé.

-Köszönöm, Jae.

-Asszem ez semmiség. De most irány az orvosi. Kezeltesd le a sebeidet. Megvárlak idekint.

-Nem szükséges. Megleszek.

-Előbb látni akarom, hogy minden rendben van-e. Menj.

-Jó-jó- nevetett fel, és bekopogott.

-Szabad- szűrődött ki bentről.

DaeHyun benyitott a szobába és rögtön utána be is zárult az ajtó. A nővér hüledező kiabálását hallottam csak, semmi mást. Percekig álltam az ajtó mellett és vártam, hogy kijöjjön az orvosiból szerelmem. Persze ezt neki nem mondhattam el. Mármint, hogy szeretem. Az ajtó nyitódására felkaptam a fejem, és egy tiszta ragtapaszos DaeHyunnal találtam szemben magam.

-Na, megnyugodtál?- kérdezte.- Minden rendben van. Élek, mindenem megvan, és... És asszem ennyi- viccelődött.

-Oké. Megmaradsz. De kérlek, legközelebb ne forduljon ez elő. Nem szeretek verekedni.

-Nem kellett volna segíteni. Megoldottam volna.

-Aha, mert én is úgy láttam, tényleg.

-Még csak nem is ismersz, de miattam képes lettél volna megveretni magad.

-Én ismerlek annyira, amennyiért ezt tettem. És nem bántottak volna. Még csak gólya vagyok. Ha megvernek, kicsapják őket.

-Hmm.... Jó meglátás. Te aztán nagyon okos vagy, Jae- borzolta össze a hajam.

-Kö-köszönöm- nyögtem ki ismét vörösen.

-Már megint tiszta piros vagy.

-Tényleg?- néztem mélyen szemeibe.

Elvesztem benne. Aztán már csak azt vettem észre, hogy ajkai az enyémekhez érnek. Meglepett, én pedig teljesen ledermedtem.

-Cuki vagy- mondta miután eltávolodott.

Én? Cuki lennék az ő szemében? Hirtelen eszembe ötlött valami.

-Kérdezhetek valamit?

-Mondd.

-Miért vertek meg?

-Hát, azt hiszem azért, mert meleg vagyok.

HOGY MI VAN???!!!! Most jól hallottam vagy a fülem játszik velem? Aztán felfogtam. Tényleg azt mondta, amit hallottam, mert csillogó szemekkel az ajkamat bámulta.

-Szeretnéd megint?- suttogtam.

-Hm?- nézett fel szemeimbe.

-Csókolj meg ismét. Szeretném érezni az ajkad ízét- suttogtam továbbra is.- Kérlek.

Nem kellett többször mondanom. Derekamat elkapva magához húzott és egy szenvedélyes csókba hívott. Jó érzés volt az édes ajkait érezni. Amikor elengedett, szinte kábult voltam.

-Édes.

-Mi édes, Jae?

-Az ajkad. Finom édes.

Nem mondott semmit, csak adott egy puszit homlokomra, és szorosabban ölelt magához.

-Nem is tudod mióta vártam már erre- motyogtam mellkasába. Isteni finom illata volt. Férfias és nyugalmat áraszgtó.

-De, tudom. Láttalak minden alkalommal, amikor rám néztél. Láttam a szemedben mindent.

-Tényleg?

-Tényleg. És úgy tűnik, csak ez a bunyó kellett hozzá, hogy elmondhassam, amit én éreztem. Szeretlek, nagyon, YoungJae.

Egyszerűen nem találtam a hangomat. Csak még jobban belesimultam a karjaiba.

-Én is téged, én DaeHyunom. Már nagyon rég óta. És végre azt mondhatom, hogy az enyém vagy.- mondtam ki végül minden gondolatomat, amint megtaláltam a hangomat.

-Gyere, menjünk ebédelni- fűzte ujjait az enyémek közé, én pedig bólintva kötettem.