/Sziasztok, itt vagyok ismét egy régebbi one shot-ommal. Egy egész kedvelt párossal jöttem most, úgyhogy remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást hozzá~
(Címet sajnos nem tudtam neki adni, egyszerűen nem volt ötletem hozzá.)/

JiKook

Jimin POV.

Egy egészen unalmas napom volt a suliban. Annyira, hogy a legizgalmasabb órán bealudtam. Na jó, annyira talán mégse volt izgalmas, ezek szerint. Órák után szokás szerint táncpróbára mentem, ahol mindig sikerült valamilyen szinten jobbá varázsolnom a napomat. Most se tett velem kivételt a sors, ráadásul a tánccsoportunk kapott egy új tagot. Először nem örültem a dolognak, de aztán egyre nagyobb lett az érdeklődésem a jövevény felé. Nem emlékeztem a nevére, de a látszott a mozdulataiból, hogy nem most kezdett táncolni. Majdnem profin mozgott.

Csak néztem, néztem és néztem, a gondolataim pedig szárnyra kaptak. Legnagyobb pechemre sajnos rossz irányba kanyarodtak, ami sajnos kiütközött arcomon is. A mellettem álló Hoseok szóvá is tette.

-Jimin, jól vagy?- kérdezte halkan.- Nagyon piros vagy, pedig még nem is csináltál jó formán semmit.

Megráztam fejem, hogy visszatérjek a valóságba kéjes gondolataim közül, csak azután válaszoltam.

-Nyugi, rendben vagyok. Csak elgondolkodtam kicsit.

-Oké- mosolygott.- Már megijedtem, hogy valami baj van. Talán megbetegedtél, és lázas vagy.

Halkan felnevettem, de nem válaszoltam neki. Hoseok nagyon rég óta a legjobb barátom már, nem akarom, hogy elpártoljon mellőlelm, amiért hmm... Hogy is mondjam... OLYAN szemekkel néztem az új fiúra.

A tánc sajnos nem tudott lenyugtatni, folyamatosan az új srácon gondolkodtam, ami meg is látszott. Sose szoktam rontani, ezt pedig az “edző” is észre vette, ezért próba után még ott tartott kicsit beszélgetni.

-Mi történ, Jimin? Sose rontottál még ennyit egy próba alatt.

-Sajnálom- hajoltam meg kissé bocsánat kérés közben.- Csak elgondolkodtam.

-De egész próba alatt?- kerekedtek el trénerem szemei.

-Igen- húztam el kissé számat.

-Mi vol- Ah, mindegy is. Legközelebb ne forduljon elő, mert nem sokára itt van a verseny napja.

-Tudom. Ígérem, hogy nem lesz több ilyen. Nem akarok a csoport terhére lenni.

-Így legyen. Na, menj öltözni, és találkozunk következő alkalommal.

-Igenis!- vágtam magam vigyázzba, és hatalmas vigyorral az arcomon már siettem is az öltözőbe.

Kiérve csend fogadott. Milyen jól is esett. Aztán eszembe jutott valami.

-Köcsög fasz. Megígérte, hogy elmegyünk enni valamit próba után- motyogtam az orrom alatt.

Hirtelen motoszkálást hallottam a zuhanyzók felől, így óvatosan odaosontam. Az új fiú volt. Ráadásul félmeztelenül. A francba.

-Te még itt vagy?- kérdeztem kissé gorombán, bár most nem szándékosan.- Mármint... Azt hittem már mindenki elment, olyan csend volt, mikor bejöttem.

-Megijesztettelek?- fordult hirtelen felém, megmutatva kockahasát. Holy shit! I'm gonna die here!- Mindig csendes vagyok, ha készülődök. Valószínűleg ezért nem hallottál.

Nem tudtam megszólalni, csak tátott szájjal bólogattam, akár az autókban lévő bólogatós kutyák. Az agyam egyszeriben olyan üres lett, akár a sivatag. Már csak az ördöszekér hiányzott.

-Minden oké?- kalimpált előttem, mire összeszedtem magam és egy határozottat bólintottam.- Azt hittem kisült az agyad.- nevetett fel.- Egyébként Jeon JeongGuk vagyok. Kihez van szerencsém benned?

-Jimin vagyok. Park Jimin. Örvendek- hajoltam meg, amit ő is megtett.

Csend költözött közénk, így volt időm gondolkodni. És jobban szemügyre venni. Végül arra jutottam, hogy egy istenhez van szerencsém.

-Mióta táncolsz, Kook?- kérdzetem, már meg is találva neki a megfelelő becenevet.- Mert abból, amit láttam az jött le, hogy nem ma kezdted.

-Fúú... Hát erre nehéz válaszolnom- gondolkodott.- Őszintén megmondom, nem emlékszem. Rég óta. És te? Várj, hogy is hívtál az előbb?

Felnevettem kissé lassú felfogásán, de azért válszoltam. Mindenre, de csak szépen, sorjában.

-Pontosan ma négy éve kezdtem táncolni.- és most jön a necces rész .- Kook. Itt mindenkinek van egy saját beceneve. A neved kiejtése hasonlít a JungKookra, ezért levettem az elejét, és így lett Kook- hadartam, miközben a párás tükörre rajzoltam. "Szóval Kook zuhanyzott. Pedig itt ritkán szoktak."

Kook csak bólogatott, bár biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem érti a miértjét, de nem is gond. Senki se szokta.

-Oké- válaszolt végül nagyot sóhajtva.- Fogalmam sincs miről van szó, de rendben, hívhatsz Kooknak. De csak te, senki más.

-Ünnepélyesen esküszöm, hogy senki más nem fog hallani a becenevedről, nyilvánosságban csak az eredeti nevedet használom és még a legjobb barátomnak se mondok semmit- soroltam a kimondatlan kéréseit, miközben kezem szívem felett tartottam.

Mire a végére értem Kook szemei már könnyeztek a visszatartott röhögéstől, ami egészében robbant ki belőle utolsó szavaim elhangzása után. Mélyről jövő nevetés volt, olyan igazi, amit régen nem hallottam már, így képtelen voltam nem vele együtt nevetni. Percekkel később, földön fetrengve, a hasunkat fogva törölgettük könnyeinket, még mindig nevetve kicsit. Alig kaptam levegőt, de nem érdekelt. Feltérdeltem, odamásztam Kookhoz, és csikizni kezdtem.

-Neeeeh...- lihegett.- Kérlek... Hagyd abbah... Kérlek...- nevetett, és könnyei újra kicsordultak.

Kegyelmet adtam neki, de azért ráültem hasára, úgy figyeltem mosolygó szemeit. Az arcán csordogáló könnycseppek viszont nem illettek a képbe, így inkább értük nyúltam, és megszabadítottam tőlük a nevető arcot. Mikor az utolsó csepp is eltűnt, visszatértem szemeimmel Kook mosolygó tekintetéhez. Ami már nem mosolygott. Megszeppenve nézett rám, mintha könyörögne, hogy hagyjam abba. De hát nem is tettem semmit. Csak játszottam kicsit.

-Kook- kezdtem óvatosan.- Minden rendben? Én... Valami rosszat tettem? Ha i-

-N-nem. Se-semmit nem tettél. Csak meglepődtem.

-Biztos? Mert én csak játszottam kicsit. Meg a nevető arcodra nem illettek a könnyek. Ezért szabadítottalak meg tőlük.

Kook nem szólt semmit, csak kicsit elfordította fejét és a padlót kezdte fixírozni, mintha lenne rajta valami érdekes dolog. Én is csendben maradtam, és inkább leszálltam róla. Odébb ballagtam, hogy legalább elkezdjek öltözni, de valahogy nem vitt rá a lélek. Park Jimin szégyenlős lett egy srác előtt, akit percekkel ezelőtt nyíltan bámult. Kook halkan feltápászkodott a földről, és elvonult a zuhanykabinok takarásába, gondolom teljesen felöltözni.

Néhány perc elteltével, amikor én már készen voltam az öltözködéssel, Kook még mindig nem volt sehol. Pedig neki csak egy pólót kellett volna magára húznia.

-JeongGuk- szólítottam meg, direkt az igazi nevén.- Minden rendben van?

A válasz azonban elmaradt. Vártam, de csak nem akart megérkezni. Nem akartam zavarni azzal, hogy odapofátlankodok hozzá, de azt legalább tudnom kellett, hogy rendben van, és idő közben nem halt csendes halált. Vagy valami hasonló. Minden erőmet összeszedve indultam a kabinokhoz, hogy megnézzem, melyiknél van. Végül, mikor már az összes előtt elsétáltam, és már csak egy maradt. Ott találtam meg. A kabin küszöbén ült még mindig póló nélkül és zenét hallgatott.

-Szóval ezért nem válaszoltál- motyogtam csak magamnak, azonban mondatomra kinyitotta szemét és felnézett rám. Fülese egyik felét kihúzta füléből, szemöldökét pedig felvonta amolyan "mivanmár" stílusban.

-Azt hittem valami bajod van, mert nem válaszoltál.

-Amint látod, minden oké. Mi volt a kérdés?

-Az, hogy minden rendben van-e.

-Már megválaszoltam.

Elmosolyodtam nemtörődöm stílusán. Hasonlított az egyik haveromra, Yoongira, akit Suganak hívok. Suga is mindig ilyen, meg néha még roszabb.

-Elmondod min mosolyogsz annyira? Szeretnék én is mosolyogni.

-A stílusod hasonlít az egyik haveroméhoz. Min Yoongi is ilyen nemtörődöm.

-Ez nem nemtörődömség. Csak elfáradtam. Olyankor mindig ilyen vagyok.

Nem mosolygott, pedig azt mondta, szeretne, de valamiért mégse tette. Ő talán nem találta ezt mosolyogtatónak.

-Miért nem mosolyogsz? Azt mondtad szeretnél- lombozódott le egy pillanat alatt a jókedvem.

-Csak gondolkozok. Fáradtan nagyon sokat szoktam gondolkodni, olyankor mindenre könnyebb választ találnom- válaszolt a semmibe meredve.

-És min gondolkodsz? Talán gondolkodhatnánk rajta együtt.

Kook egy kicsit habozott. Gondolom vázolta a lehetőségeit. Végül azonban nem mondott semmit, csak felállt a küszöbről, fekapta pólóját, és elindult az öltöző ajtaja felé.

-Nem fontos. Én azt hiszem, most megyek. Találkozunk következő próbán. Szia Jimin- intett és kilépett az ajtón.

Mintha az életemet hagyta volna el, úgy ért a hirtelen távozása. Csak álltam bámulva az ajtót, és vártam a csodát, hátha visszajön. Percekig álltam, de az ajtó nem nyílt újra, nekem pedig már rég el kellett volna mennem innen.

-Mondd sors, mit rontottam el? Mit csináltam rosszul, hogy így itt hagyott?- tettem fel a költői kérdéseket, amikre persze nem kaptam választ.

Teljesen elkeseredve fogtam meg táskámat és indultam én is az ajtó felé, amikor az nagyot pukkanva kivágódott. Hirtelen azt se tudtam, mi a szar történik éppen, csak akkor fogtam fel a dolgokat, amikor Kook lefékezett előttem.

-Mi tör- - mondatom bennem ragadt, amikor ajkai enyémeket érintették.

Először csak óvatos puszikkal halmozott el, aztán végül váltott és szenvedélyesen falni kezdte ajkaimat. Élveztem minden egyes csókot, az irányítást azonban egy idő után átvettem felette, aminek az lett a vége, hogy egyikünk se kapott levegőt, így kénytelenek voltunk elválni.

-Sa-sajnálom- lihegte.- Sajnálom, hogy csak úgy itt hagytalak. Minden szó nélkül.

-Nem történt semmi. Viszont...- gondolkoztam el.- Ez... Miért volt?

-Mert ezen gondolkoztam. Hogy milyen lehet téged megcsókolni, Jimin.

-És?

-Sokkal jobb, mint amire számítottam.

-És mi lesz ezután? Ennyi voltam? Csak egy próba, és semmi több?

Kook elvörösödött. Valahogy sejtettem, mi járhat éppen a fejében, és emiatt fel kellett nevetnem.

-Te jó ég, Kook! Ne mondd, hogy máris piszkos dolgokra gondoltál!

-Ez-ez nem igaz- kezdett azonnal tiltakozni. Ding ding ding! Bingo!- Miért... Miért gondolnék... OLYAN dolgokra?

-Én nem tudom. Csak felvetettem az első dolgot, ami eszembe jutott a hirtelen pirosodó arcod miatt.

-Én... Én nem is... So- - belefolytottam a további tiltakozást egy újabb csókkal.

-Mindegy- mondtam, mikor elváltam tőle.- Gyere, együnk valamit. Az én Hopeom ezek szeint nem hiába hagyott itt próba után.

-Hope?

-Igen. A legjobb barátomnak, Hoseoknak adtam ezt a becenevet.

-Értrem- bólintott Kook egy határozottat.- KFC lehet?

-Persze, imádom a kajájukat.

Amilyen unalmasnak ígérkezett ez a nap, olyan eseménydússá vált délutánra. A kajáldából végül randi kerekedett, és Kookkal egy pár lettünk. Bár csak az emberek háta mögött. A kapcsolatunk mindenki előtt titokban maradt. Még Hope se tudott rólunk, maximum csak annyit, amennyit összerakott a látottakból. A kapcsolatunk maga volt a Mennyország.