Friday Night

/Sziasztok! Hoztam nektek egy újabb ficit. És mivel már régen volt bármi is, és itt van az új év pontosan 51 perc múlva, szeretnék nektek Boldog, sikerekben gazdag új évet kívánni! Az elkövetkezendő éveben (ha minden jól megy) hozok folytatást a Coffeebreak-hez is!
Most pedig jó olvasást a legújabb alkotásomhoz. <3/

Friday Night

Fárasztó nap volt, csak az estét vártam, mert végre mehettem a barátaimmal bulizni. Iskola után egyből hazarohantam, vettem egy forró fürdőt, és nekiálltam kiválasztani a megfelelő ruhát. Három különböző szettet pakoltam ki ágyamra, ebből az egyik egy kissé talán kihívó ruha volt. Csak álltam ágyam mellett egy törölközőbe tekerve és bámultam az oda pakolt darabokat, de nem sikerül döntésre jutnom.

-Anya! – kiabáltam végül utolsó reményemért.

-Igen? - dugta be fejét a szobámba.

-Segíts, kérlek! – mutattam az ágyamra. – Melyik legyen? Nem tudok dönteni.

Anya szinte kritikusként mérte végig a szettjeimet, amikor pedig a ruhához ért rám nézett, felvonta szemöldökét, tekintete pedig egyetlen kérdést tükrözött: „Ezt komolyan gondoltad?” Remek, szóval nem tetszik neki. Sóhajtva felvettem az ágyról az egyetlen darabot, amit anya azonnal elvetett, és visszatettem a szekrénybe.

-Szóval, akkor ezt ne – zártam be a ruhásszekrényem ajtaját.

-Nem szeretném, ha mindenki ribancnak gondolna, csak a ruhád miatt – adta meg a logikus választ.

Átlátva a helyzetet bólintottam, aztán újra ruháimnak szenteltem tekintetemet, ahogyan anya is. Végül fogta a teljesen fekete szettemet, összehajtotta és visszatette a szekrénybe.

-Látszani fogsz a sötétben is, és nem leszel túl kihívó, de egyértelműen jól fogsz kinézni ebben – azzal az ajtóhoz lépett, de mielőtt kiment volna, még visszafordult. – Ha szükség van még rám, szólj nyugodtan.

-Rendben, anya, köszönöm.

Amint anya elhagyta a szobámat, nekiláttam az öltözködésnek. Világos, szaggatott farmer, ami pont annyira volt szűk, hogy kiemelje, amit ki kell, hozzá egy ezüstszürke, csillogó topot és egy halványrózsaszín inget vettem. A tükör előtt állva rájöttem, hogy anyának egyszerűen igaza volt. Nem voltam túl kihívó, de nagyon is sexy-n állt rajtam az egész szett. Hajamat kissé összekócoltam, hogy jobban álljon, aztán leültem asztalomhoz, hogy kiválasszam a megfelelő sminket. Nem tartott sokáig megcsinálnom, mert nem akartam vakolatot kenni az arcomra, annyira nem volt sok bőrhibám, hogy szükség lett volna rá. Csak szemceruzával kihúztam szemem, szempilláimat spirállal tettem dúsabbá, ajkaimat pedig csillogó szájfénnyel emeltem ki. Nekem bőven elég volt ennyi. Mielőtt elindultam volna, még megfogtam egy dzsekit is, lévén, hogy október volt, így a meleg éjszakától is elköszöntem már.

-Anya, akkor én megyek – szóltam be a konyhába, aztán már ott se voltam, rohantam cipőt húzni. - Ne várj ébren!

-Vigyázz magadra, Nina. És ne vidd túlzásba az alkoholt – kezdte újra, amit az elmúlt három napban már százszor átrágtunk.

-Tudom, vigyázok, nem fogadok el senkitől semmit – mosolyogtam rá bíztatóan, majd adtam neki egy puszit, és már indultam is.

Utoljára még ellenőriztem, hogy mindenem megvan-e, átvágtam az udvaron és kiléptem a kapun. Kint már várt legjobb barátnőm, Lizzy, aki azonnal szóvá is tette, hogy késtem… Késtem egyetlen percet.

-Késtél. Már vagy öt perce itt ácsorgok.

-Neked is szia, Liz. És bocsánat, nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel.

-Mindegy – legyintett. – Mehetünk?

Bólintottam, ő pedig fordult is, és indultunk. Egy közeli klubba mentünk, ami nem volt túl drága, de nem is egy lepukkant lyuk volt. A bejáratnál senki nem volt még. Vagy már. De a bentről kiszűrődő zenét hallva inkább a másodikra voksoltam. Elindultam a bejárat felé, de Liz nem követett, lecövekelt a járda közepén, és egy pontot bámult rendületlenül.

-Liz, nem jössz? – tettem fel percekkel később egyetlen kérdésemet, de barátnőm nem reagált, csak nézett továbbra is az utca sötétjébe. – Lizzy. Lizzy!

-Igen? – kapta felém hirtelen fejét.

-Nem megyünk be?

-Ja, de, mehetünk. Bocsi.

Bejutva a klubba végre elkezdtem átmelegedni, de annyira gyorsan nem ment, mint vártam, így nem tudtam egyből leadni dzsekim a ruhatárba, csak pár perc egyhelyben ácsorgás és melegedés után. Miután megszabadultunk kabátjainktól, bementünk a tánctérre, de ott még nem volt senki. A DJ már a pultja mögött állt, zene már volt.

-Hova menjünk? – hajolt fülemhez Liz, hogy halljam is, amit kérdez.

-Nekem mindegy. Akár maradhatunk is, még nem kívánok semmit inni – szinte belekiabáltam válaszomat a fülébe, de másképp nem hallott volna semmit.

-Rendben.

Sokáig csak táncoltunk, miközben egyre többen lettek a tánctéren. Néha-néha Liz elugrott magának italért, én viszont még továbbra se kértem. Valahogy most nem volt kedvem inni, még annyira se lerészegedni, úgyhogy egyszer -mivel Lizzy nagyon erősködött- kértem egy kólát.

-Mi van ma veled, csajszi? – kérdezett meg, mikor ő már a negyedik köréért ment. – Máskor ilyenkor más kettőn simán túl vagy.

-Most nincs kedvem inni.

-Ahhaaaa…

- De tényleg. Most nem kívánok semmit. Amúgy Sammy-ék merre vannak? Már rég itt kellene lenniük nekik is.

-Uh, tényleg – kapott fejéhez hirtelen. – Teljesen kiment a fejemből. Mielőtt elindultam, Sam telefonált, hogy a szülei nem engedik. Danny-ről viszont nem tudok semmit. Ő nem szólt.

-Hah, remek. Megyek mosdóba – azzal ott is hagytam barátnőmet a táncolók gyűrűjében.

Kivételesen nagyon siettem, hogy bejussak a mosdóba, valahogy elment a kedvem a további bulizástól. Na, nem mintha csak Liz-zel nem éreztem volna jól magam, de a többiekkel együtt sokkal jobb lett volna.  Nagy sietségemben nem is figyeltem környezetemre, és voltam olyan ügyes, hogy beleszaladjak egy bulizóba. Egy kemény hátba, amitől a fejem is megfájdult hirtelen.

-Bocsánat – szabadkoztam azonnal fejemet dörzsölgetve.

-Semmi gond – akcentusa volt. – Jól vagy? – felemelte fejem, én pedig megláttam a srác arcát.

-Igen, jól vagyok. Azt hiszem – elvarázsolt szeme, olyan volt akár egy sötét tó, amin megcsillan a hold fénye.

-Örülök – elmosolyodott, aztán visszafordult barátaihoz.

Kissé elvarázsoltan mentem ki a mosdóba, majdnem arcomat is megmostam, de még időben kapcsoltam, hogy sminkem van. Idő közben teljesen el is felejtettem, hogy miért akartam kijönni mosdóba, úgyhogy csak megigazítottam hajam, és már mentem is ki. Vagyis mentem volna, ha nem ront be velem szemben Lizzy. Láthatóan túl vidám volt, amiből arra következtettem, hogy már most túl sokat ivott.

-Liz, mennyi-

-Láttad azt az ázsiai srácot? – kérdezte szinte kiabálva. – Olyaaan jól néz ki.

Egy pillanatra el kellett gondolkodnom, hogy miről is beszél barátnőm, aztán rájöttem, hogy valószínűleg arra a fiúra gondolt, akibe beleütköztem. Igaza volt, tényleg nagyon jól nézett ki. Válaszként csak bólintottam.

-Meg kell tudnom a nevét! Muszáj!

-Liz, kérlek ne kiabálj ennyire – kértem óvatosan, bár tudtam, hogy nem igazán fog használni, ő ugyanis nem veszi észre, hogy hangos.

-Miért? Nem is kiabálok.

-Mindegy.

-Milyen a hajam? – fordult a tükör felé, rögtön igazítva rajta.

-Jól áll. Nagyon jól- mosolyogtam rá bíztatóan.

-Oké, akkor mehetünk~

Bólintottam és követtem vissza, és újra csatlakoztunk a táncolókhoz. Egész sokáig elvoltunk ketten, aztán valaki megkocogtatta a vállam. Mikor hátra néztem, hogy ki lehet az, az ázsiai fiú állt mögöttem, akibe beleütköztem. Kezében két kóla volt, az egyiket pedig felém tartotta. Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy el merjem-e fogadni vagy sem. Habozásomat ő is észrevette, és elmosolyodott.

-Ha azon gondolkodsz, hogy raktam-e bele valamit, akkor nyugi, mert eszembe se jutott ilyesmi.

-Ennyire feltűnő a gyanakvásom – nevettem fel kissé zavarban.

-Csak egy kicsit. Tessék, idd meg nyugodtan. Úgy láttam, eddig nem ittál semmilyen alkoholt, úgyhogy csak kólát mertem hozni – egy kicsit nehezen értettem meg, amit mondani szeretett volna az akcentusa miatt, pedig jól beszélte az angolt.

-Köszönöm – elvettem tőle az üveget, ami kellemesen hideg volt. – Amúgy honnan jöttél?

-Tessék?

-Melyik országból jöttél? Az akcentusod elárult, hogy nem ide valósi vagy.

-Ja, igen. Koreából jöttem.

-Hú, az nagyon király lehet – nyújtottam felé kezemet bemutatkozásképp. – Nina vagyok. Nina Jensen.

-Én Kai vagyok. De ez csak becenév. Kim Jongin vagyok hivatalosan – mutatkozott be ő is, közben elfogadva kinyújtott jobbomat.

Sokkal jobban tetszett a Kai, részben azért is, mert könnyebb volt kimondani számomra, másrészt sokkal jobban illett hozzá. Legalábbis, ha csak külsőre ítél az ember. Egy hirtelen rám nehezedő személytől meginogtam, a kezemben tartott üvegből pedig kilöttyent kólám fele. Mérgesen néztem az illetőre, de még akkor se tudtam igazán megnyugodni, amikor Liz-t láttam meg magam mellett, amint rajtam keres támaszt. Miatta kiömlött a kólám fele, és még csak nem is én vettem.

-Liz, állj meg a saját lábadom! – taszítottam arrébb, de azonnal visszadőlt vállamra. – Nem hallod, Liz?

Nem válaszolt, olyan volt, mint aki pillanatokon belül elájul. Bele se mertem gondolni, hogy mennyit ihatott. Haragom fokozatosan párolgott el, majd már az se érdekel, hogy a kólám egy pulton landolt, és már biztosan nem iszom meg. Kai tette oda, és segített kivinni Lizzy-t a levegőre. Annyit sikerült ezzel elérnünk, hogy eszméleténél maradjon, így néhány percnyi kint ücsörgés után végre hangját is hallottam.

-Sajnálom, Nina, hogy kiborítottad miattam a kólád – hangja még rekedt volt, de legalább már jobban volt.

-Nem fontos. Az a lényeg, hogy te jól vagy – simítottam végig hátán. – Majd veszek egy másikat.

Lizzy halványan elmosolyodott, majd vállamra hajotta fejét, szemét pedig lehunyta, hogy kicsit még pihenjen.

-Lányok, meg fogtok fázni – szólalt meg Kai halkan.

-Nem fogunk, nyugi. Megyek kihozom a kabátjainkat, és szerintem mi megyünk is haza. Addig itt maradsz Liz-zel, ha nagyon szépen megkérlek? – néztem rá kiskutya szemekkel.

-Igen itt maradok.

Így én felálltam Lizzy mellől, Kai pedig a helyemre ült támaszt nyújtva barátnőmnek. Gyorsan előhalásztam a ruhatárjegyeket táskámból, kikértem kabátjainkat és már rohantam is vissza hozzájuk. Közben telefonálam is.

-Szia, anya! – kezdtem bele azonnal. – Bocsi, ha felkeltettelek, de remélem nem baj, ha Liz nálunk alszik.

-Történt valami? – hangja rekedtes volt, tuti felkeltettem.

-Szerintem túl sokat ivott. De már jobban van kicsit. Egy ideje levegőzünk.

-Rendben, jöjjön nyugodtan. Ne kószáljon egyedül egyikőtök se ilyenkor.

-Köszi, anya, te vagy a legjobb. Aludj nyugodtan, majd reggel beszélünk. Szia!

-Szia, kicsim! – azzal anya le is tette.

-Liz, itt a kabátod, vedd fel! – nyomtam kezébe. – És nálunk alszol.

Lizzy szó nélkül tette, amit mondtam neki, így pillanatokkal később már majdnem el is indultunk. Ha nem jut eszembe, hogy Kai is ott van. Visszafordultam hát hozzá és jó szorosan megöleltem.

-Köszönöm, hogy itt voltál ma este – súgtam fülébe. – Találkozunk még?

-Szeretnéd? – hallottam hangján, hogy mosolyog.

-Igen, nagyon – hajoltam kicsit hátrébb tőle, hogy komolyan szemébe nézhessek.

-Akkor biztosan így lesz. Vigyázzatok egymásra a hazaúton!

-Úgy lesz! Neked pedig további jó szórakozást! Szia, Kai!

-Szia, Nina, szia, Lizzy! – integetett nekünk, mi pedig vissza és elindultunk haza.

Sokáig csak csendben sétáltunk a már kihalt utcákon, néha meg-megállva, amikor Liz-re rátört a szédülés. Így sokkal lassabban tudtunk haladni, de nem igazán érdekelt, így legalább tudtam gondolkodni. Már az utcánkban jártunk, amikor megtörtem a régóta beállt csendet.

-Legyünk a lehető leghalkabbak. Nem akarom felkelteni anyát.

-Rendben, csendben leszek – bólintott, de egyből fejéhez kapott. – Ez talán nem volt jó ötlet. Kérlek, álljunk meg egy kicsit megint.

Teljesítettem kérését, és ismét mellé álltam, hogy támogassam, ha netán nem találná egyensúlyát. Most szükség is volt rám, pillanatokkal később már belém kapaszkodott, én pedig tartottam, amennyire csak tőlem tellett.

-Úgy látom egészen összemelegedtél az ázsiai fiúval – nézette rám néhány perccel később kissé kimerült szemeivel.

-Neve is van. Kai-nak hívják, és nem melegedtünk össze – éreztem, amit elönti arcomat a pír.

-Ahaa… - nem hitte el. – Mert nekem is úgy tűnt.

-Nem mindegy? – néztem el egészen más irányban, mint amerre Liz volt. – Inkább menjünk. Fáradt vagyok.

Lizzy nevetett zavaromon, de elindult, amint én is indultam. Amint beértünk én egyből szobámba vettem az irányt, meg se vártam barátnőmet. Tudja ő mit hol talál, sokszor volt már nálam. És amúgy is, ott a vendég szobában alszik, nem kellek én oda. Befeküdtem hát saját ágyamba, hogy végre aludhassak, de nem jött álom a szememre. Gondolataim folyamatosan kavarogtak, és midig visszatértek egy ponthoz. Kim Jongin. Nem tudtam kiverni fejemből egy pillanatra sem, bármennyire próbáltam. Így alvás helyett inkább telefonom után kezdtem kutatni. Amint megtaláltam, felnéztem a közösségikre. Szépen sorjában haladtam, Instagram, Twitter, és legvégül Facebbok. Volt egy felkérésem. Megnéztem, ki lehet az, szemem pedig egyből felcsillant. Kim Jongin volt. Nem is vesztegettem az időt, rögtön vissza is igazoltam.

Te még fent vagy? – jött tőle az üzenet.

Ühüm. Nem tudok aludni.

Hát akkor csukd be a szemed :D

Vicces vagy, de nem megy. Már próbáltam. Túlságosan pörög az agyam.

Akkor hallgass zenét. Nekem az mindig bejön ilyenkor.

Majd egyszer megpróbálom. Most épp veled beszélgetek.

Hű, de fontosnak érzem most magam.

Még a végén elpirulok itt.

Azt, hogy magyarázzam meg a haverjaimnak?

Te még mindig a buliban vagy?

Bár még nincs olyan késő…

Akarod mondani, korán. :D

Nekem aztán mindegy.

Késő, korán, ilyenkor már teljesen mindegy, mit mond az ember.

Ez igaz.

Szinte az egész éjszakát átbeszélgettük. Pedig ő még a haverjaival „bulizott”, én meg majdnem bealudtam néha. Aztán valamikor hajnali hat körül, amikor már ő is otthon volt, az ágyában feltett egy kérdést.

Holnap elmegyünk valahova?

Ezután percekig csak néztem azt a három szót. Addig bámultam, amíg a kijelző el nem sötétült és le nem zárta magát a telefonom. És utána is csak néztem a sötétséget, mintha továbbra is ott lenne az a három szó. Csak akkor lett ismét fény szobámban, amikor jött egy újabb üzenetem.

Nina, itt vagy még? Vagy elaludtál?

Itt vagy, csak…

Csak?

Bámultam a képernyőt.

Miért?

Mert ott volt az üzeneted.

Egy darabig.

Aztán néztem a sötét kijelzőt.

Ezután én vártam percekig, hogy válaszoljon, de ez nem történt meg.

Kai

KAI!

Elaludtál?

Nem, csak nevettem.

???

Rajtad.

De jó

Legalább tudom, hogy vicces vagyok.

Naaa, meg ne sértődj.

Nem azért mondtam.

Akkor eljössz velem holnap valahova?

Milyen nap lesz holnap?

Vasárnap lesz.

Akkor igen, megyek.

Szuper~ <3

Akkor aludj, aztán majd ma később még megbeszéljük mikor találkozzunk.

Rendben :)

Már alig várom.

Én is~

Jó éjt, Nina. <3

Jó éjt, Kai~

Amint elküldtem az üzenetet, le is raktam a telefonomat és már aludtam is volna, ha anya nem nyit be. Nem voltam elég gyors, hogy azt higgye, alszok.

-Nina, te már fent vagy? – lepődött meg.

-Hát… Ami azt illeti, még mindig – húztam el számat fáradtan.

-Majd elmeséled délután, aludj egy pár órát.

-Rendben. Jó éjt akkor.

-Jó éjt.

Azzal anya kiment szobámból, behúzta az ajtót, így újra sötét honolt barlangomban. Nem is telt sok időbe, mire végül sikerült elaludnom. Fárasztó éjszaka volt, persze csak addig, amíg a buliban voltunk és haza nem értünk. Sok mindent megtudtam már most Kai-ról, pedig csak néha-néha kérdeztünk a másiktól személyesebb dolgokat.

~~~~

Délután kettőkor keltem fel, akkor már teljesen kipihent voltam. Első utam a konyhába vezetett, mert már eszméletlen éhes voltam. Kint anya és Lizzy ült az asztalnál, barátnőm azonban nem volt valami jó bőrben. De még ennek ellenére is rögtön felcsillant szeme és kérdésre nyitotta száját.

-Na, mi történt? Csak nem beszélgettél? – ajka sejtelmes mosolyra húzódott.

-És ha igen? Akkor mi van?

-Kivel beszélgettél? – szállt be anya is.

-Csak…

-Egy sráccal. Tegnap találkoztunk vele. Azt hiszem Kim-nek hívják.

-Kai. A Kim a vezetékneve – javítottam azonnal.

-Kim Kai?

-Nem teljesen. A Kai csak becenév. Ázsiából jött. Pontosabban Koreából. Kim Jongin-nak hívják. És holnap megyek vele valahova. Azt még nem mondta, hova, de nekem mindegy is – lelkesültem be teljesen.

-Nemáááár~ Miért nyúltad le? Én akartam elmenni vele randizni.

-Hé, nem én hívtam el – pirultam el azonnal. – Ő kérdezte.

-Na, jó, lányok, nyugalom. Lizzy, ha már jól érzed magad, és úgy látom, hogy így van, akkor menj, mutasd meg magad otthon. Jobb, ha tudják, hogy jól vagy.

Liz csak bólintott és elindult a szobájába, hogy összeszedje a cuccait, aztán mielőtt elment visszanézett a konyhába és elköszönt tőlünk, majd már ott se volt. Anya komoly tekintettel fordult vissza felém. Éreztem, hogy most egy jó nagy fejmosás jön. Vagy legalábbis alaposan kikérdez Kai-ról.

-Nina, mesélj csak egy kicsit erről a Kai becenevű fiúról.

-Mint mondtam, koreai, Kim Jongin-nak hívják és csak három évvel idősebb nálam. Kedves srác, nagyon. Az este kaptam tőle egy kólát is, aminek a fele kiborult Liz miatt, de az most nem fontos. Aztán segített Lizzy-t kivinni levegőre, mellette maradt, amíg én visszamentem a kabátjainkért. És nem mellesleg, iszonyatosan jól néz ki.

Miután mindent elmondtam, amit fontosnak találtam, csendben vártam, anya mit fog mondani. De nem jött felőle semmi. Még csak egy apró bólintás se. Kezdtem kicsit parázni.

-Anya, kérlek, mondj valamit.

-Mit szeretnél hallani?

-Mondjuk… Nem is tudom… Hogy nincs ellenedre, hogy találkozzak vele?

-Az alapján, amit mondtál, nyugodt szívvel hagylak menni.

Anya mondatára egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem. Aztán örömömben felugrottam és körbefutottam az egész konyhát. Anya csak nevetett rajtam, gondolom az járt a fejében, hogy olyan vagyok, mint egy ötéves, közben meg már tizenhét vagyok. Hát abban a pillanatban az ég világon semmi sem számított nekem. Miután kirohantam magam, a hűtő előtt álltam meg. Kinyitottam, de nem találtam benne semmit, amit épp akkor ehettem volna.

-Nehogy azt mondd nekem, hogy nincs semmi a hűtőben.

-Látom én, hogy tele van, de nincs semmi, amit ehetnék. Úgyhogy szerintem megyek, és beszélgetek Kai-jal. Persze csak akkor, ha már felkelt- azzal már nem is voltam a konyhában.

A nap hátralévő részét tényleg chateléssel töltöttem. Mire visszaértem a szobámba, a telefonomon már egy „Jó reggelt!” üzenet fogadott, Kai pedig elérhető volt. Így hát az alkalommal élve beszélgettünk. Rengeteget. Azt is megbeszéltük, hogy másnap mikor és hol találkozzunk, azt viszont nem mondta meg, hova visz. Annyit mondott csak, hogy meglepetés, hiába próbálkoztam, csak ennyit sikerült kiszednem belőle.

~~~~

Másnap reggel már hétkor fent voltam. Annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam aludni, az ágyam konkrétan kidobott. Így az időt hasznosan töltöttem. Válogattam a ruháim között, de végül nem tudtam dűlőre jutni. Most se.

-Anya! – kiabáltam.

-Igen? – nyitott be néhány perccel később.

-Segíts, kérlek.

-Megint ruhagondok?

Válaszára csak bólintottam, mire anya szekrényemhez lépett. Percekig csak nézelődött ruháim között, majd végül kivett egy világos, szűk farmert, egy váll nélküli fekete felsőt és az egyetlen farmer dzsekimet.

-Innen a többit már megoldod, igaz? – kérdezte anya, amikor lerakta a kiválasztott ruhákat az ágyamra.

-Igen, innen már minden menni fog – mosolyogtam anyára. – Köszönöm.

-Szívesen kicsim – azzal anya magamra is hagyott.

Nagyon gyorsan elkészültem, hamarabb, mint eddig bármikor. Mire mindennel kész lettem, és az órára néztem, rájöttem, hogy már mehetek is, úgyhogy rohantam cipőt húzni. Még megfogtam egy kabátot, aztán már rohantam is.

-Elmentem! – kiáltottam mielőtt tényleg kiléptem volna az ajtón.

Siettem a megbeszélt helyre, pedig nem is volt messze, ugyanis a tegnapi klub előttre beszéltük meg a találkozót. Ott is voltam már jóval a megbeszélt időpont előtt, de meglepetésemre nem kellett olyan sokat várnom. Kai is korábban jött, bár ő nem olyan korán, mint én.

-Szia! – köszönt azonnal, amikor meglátott. – Régóta vársz már?

-Nem, szinte még csak most jöttem – mosolyogtam rá és egy szoros ölelésbe húztam köszönésképp. – És hova megyünk?

-Meglepetés. Amint odaértünk, meglátod.

-Remélem nem valami puccos, ötcsillagos étterembe akarsz vinni. Nem bírnám ki, ha helyettem fizetnél egy vagyont.

-Nyugi, nem foglak olyan helyre vinni. Nem bírom azt a réteget, és nem is tudnék annyit kifizetni – nevetett fel a végén.

Az utat végig beszélgettük, nevettük és végig kézen fogva sétáltunk. Mintha már együtt lennénk. Na, persze nem mintha zavarna. Bár azért pár ribi gyilkos tekintete elég kellemetlen volt.

-Itt vagyunk – állt meg Kai egy kávézó előtt.

-Te jó ég! Imádom ezt a helyet! – ujjongtam egyből.

-Akkor jól választottam. Na, mehetünk?

-Persze.

Bementünk, leültünk, rendeltünk és beszélgettünk. Rengeteget. Most több személyes dolgot is megtudtunk egymásról, valahogy természetesebb volt szemben ülve vele kérdezgetni. Megismertem egy vicces oldalát is. Mikor meguntuk a kávézót, fizettünk -Kai ragaszkodott hozzá, hogy az én részemet is fizethesse, addig nem is engedett indulni- elmentünk sétálni. Voltunk mindenfele: pláza, utca és végül park. A parkban töltöttük el a legtöbb időt. Ott még a játszótérre is beült velem, együtt hintáztunk. Már majdnem sötétedett, amikor beszélgetésünkbe a telefonom szólt bele. Előhalásztam táskám legaljáról és anya képe nézett rám vissza.

-Szia, anya – vettem fel.

-Nina, meddig leszel még? Már sötétedik – hangja nagyon aggódó volt.

-Nem tudom, anya. De nem kell aggódnod, itt van Kai is.

-Jó estét – köszönt Kai kicsit hangosabban, hogy anya is hallhassa.

-Rendben – hallottam, hogy sóhajtott mielőtt újra megszólalt. – Remélem, akkor haza is kísér. Ne kóborolj egyedül sötétben.

-Anya, ne aggódj ennyire, nem lesz gond.

-Csak annyit mondj, hogy hazakísér-e vagy sem.

-Kai? – néztem rá. Tudtam, hogy hallotta ő is anyát.

-Igen, hazakísérlek.

-Na, anya, hallottad?

-Igen. Akkor várlak titeket. Sziasztok – azzal le is tette. Még csak meg se várta, hogy én is elköszönjek.

-Na? – nézett rám Jongin.

-Azt mondta vár minket. Szerintem szeretne megismerni.

-Rá kell készüljek?

-Nem. Nyugi, anya nagyon jó fej, csak néha túlaggódja magát.

-Az én szüleim Koreában vannak, nem tudnak így aggódni értem. Bár sose tették korábban se. Na, mindegy is. Menjünk, vagy még maradnál?

-Hát, kezdek fázni, úgyhogy menjünk.

-Rendben.

Elindultunk, Kai pedig vállamat átölelve jött mellettem. Még beszélgettünk, aztán mikor a házam elé értünk, elengedett. Megállt előttem, de nem ment messzire.

-Tényleg be kell mennem?

-Anya szeretné.

-Akkor szerintem most teszem meg.

-Mi- - még nem is érkeztem kimondani, amit szerettem volna, ő előre hajolt és lágyan megcsókolt. Először fel se fogtam mi történik, de aztán kapcsoltam és visszacsókoltam. A pillanatot anya szakította félbe.

-Bejönnétek, kérlek?

Ijedten rebbentünk szét, hirtelen sokkal távolabb is álltunk egymástól, mint a nap folyamán bármikor. Én biztosan, de szerintem Kai is teljesen elpirult.

-Anya, egy kicsit még várhattál volna.

-Szerintem így is elég sokat vártam – jött a frappáns válasz.

-Rendben, megyünk már – sóhajtottam. – Gyere, Nini – kézen fogtam és már húztam is a bejárati ajtó felé.

Anya nem szeretett volna sokat, csak biztosra akart menni, hogy Kai igenis megbízható fiú. Amint megbizonyosodott róla, engedett is utunkra. Sajnos ez az út neki haza vezetett, mert már rég besötétedett, így én még kikísértem a kapu elé.

-Vigyázz magadra haza – öleltem meg. – Aztán majd írj, hogy mikor találkozzunk legközelebb. Mert szeretnék ám máskor is.

-Rendben, de inkább hívlak – mosolygott folyamatosan.

-Add a telefonod – nyújtottam ki kezem határozottan, amiben szinte rögtön benne is landolt Kai mobilja. Beleírtam a számom és visszaadtam neki. – Így már tudsz hívni majd.

-Akkor ki ne merd nyomni, ha egy ismeretlen szám hív!

-Nem fogom.

-Rendben van. Na menjél befele, mert idefagysz és nem lesz kit legközelebb randira hívjak.

-Ez most gonosz volt – biggyesztettem le ajkamat.

-Bocsánat – ölelt meg ismét, majd adott ajkaimra egy puszit. – Jó legyél és aludj jól.

-Jó leszek. És biztos lehetsz benne, hogy jól fogok – biztosítottam. – Vigyázz magadra és álmodj szépeket.

-Vigyázok. Szia, Nina – kaptam még egy utolsó csókot, majd elindult.

-Szia, Kai – integettem neki.

Amint már nem láttam az utcában, bementem, elrohantam zuhanyozni és bevágódtam az ágyamba. Szinte azonnal el is aludtam. Az utolsó gondolatom pedig nem meglepő módon Kim Jongin volt.

~~~~~

Két hónap telt el, mióta legelőször találkoztam Kai-jal. Már az első randink után megkedvelte anya is, így sose szólt, amikor elmentem szerelmemmel valahova. Néha még féltékeny is lettem anyára. Úgy vettem észre, ő jobban kedveli Kai-t, mint amennyire kellene.

-Anya, akkor elmentem – kiabáltam az előszobából, miközben még cipőmmel szenvedtem. – Majd holnap jövök.

-Rendben, kicsim. Vigyázz magadra! – jött a válasz valahonnan a konyhából. – Aztán…

-Anya, nem vagyok kisgyerek! Tudom! Na, elmentem! Szia! – azzal már nem is voltam a házban.

Kint a kapu előtt már várt Kai. Ő is hasonlóan öltözött, mint én. Laza, mégis elegáns volt. Mint mindig. Buliba készültünk arra a helyre, ahol legelőször találkoztunk.

-Szia! – köszöntöttem azonnal egy csókkal. – Bocsi, hogy sokáig készülődtem. Megint nem sikerült eldönteni, mit vegyek fel.

-Semmi gond – mosolygott rám, ahogy csak ő tud. – Még csak most értem ide én is.

-Oh, hova lett az „öt perccel korábban érkezek” Kai? – nevettem.

-Tudod mennyi ideig tart ilyen jól megcsinálni a hajam?

Elgondolkodtam, de nem tudtam elképzelni, így csak megráztam fejem. Hogy a vitát elkerülhessem, inkább kézen fogtam és elindultam a klub felé, hogy végre elkezdődjön az esténk.