Most pedig jó olvasást a legújabb alkotásomhoz. <3/
Friday Night
Fárasztó
nap volt, csak az estét vártam, mert végre mehettem a barátaimmal bulizni.
Iskola után egyből hazarohantam, vettem egy forró fürdőt, és nekiálltam
kiválasztani a megfelelő ruhát. Három különböző szettet pakoltam ki ágyamra,
ebből az egyik egy kissé talán kihívó ruha volt. Csak álltam ágyam mellett egy
törölközőbe tekerve és bámultam az oda pakolt darabokat, de nem sikerül döntésre
jutnom.
-Anya!
– kiabáltam végül utolsó reményemért.
-Igen?
- dugta be fejét a szobámba.
-Segíts,
kérlek! – mutattam az ágyamra. – Melyik legyen? Nem tudok dönteni.
Anya
szinte kritikusként mérte végig a szettjeimet, amikor pedig a ruhához ért rám
nézett, felvonta szemöldökét, tekintete pedig egyetlen kérdést tükrözött: „Ezt
komolyan gondoltad?” Remek, szóval nem
tetszik neki. Sóhajtva felvettem az ágyról az egyetlen darabot, amit anya
azonnal elvetett, és visszatettem a szekrénybe.
-Szóval,
akkor ezt ne – zártam be a ruhásszekrényem ajtaját.
-Nem
szeretném, ha mindenki ribancnak gondolna, csak a ruhád miatt – adta meg a
logikus választ.
Átlátva
a helyzetet bólintottam, aztán újra ruháimnak szenteltem tekintetemet, ahogyan
anya is. Végül fogta a teljesen fekete szettemet, összehajtotta és visszatette
a szekrénybe.
-Látszani
fogsz a sötétben is, és nem leszel túl kihívó, de egyértelműen jól fogsz
kinézni ebben – azzal az ajtóhoz lépett, de mielőtt kiment volna, még
visszafordult. – Ha szükség van még rám, szólj nyugodtan.
-Rendben,
anya, köszönöm.
Amint
anya elhagyta a szobámat, nekiláttam az öltözködésnek. Világos, szaggatott
farmer, ami pont annyira volt szűk, hogy kiemelje, amit ki kell, hozzá egy
ezüstszürke, csillogó topot és egy halványrózsaszín inget vettem. A tükör előtt
állva rájöttem, hogy anyának egyszerűen igaza volt. Nem voltam túl kihívó, de
nagyon is sexy-n állt rajtam az egész szett. Hajamat kissé összekócoltam, hogy
jobban álljon, aztán leültem asztalomhoz, hogy kiválasszam a megfelelő sminket.
Nem tartott sokáig megcsinálnom, mert nem akartam vakolatot kenni az arcomra,
annyira nem volt sok bőrhibám, hogy szükség lett volna rá. Csak szemceruzával
kihúztam szemem, szempilláimat spirállal tettem dúsabbá, ajkaimat pedig
csillogó szájfénnyel emeltem ki. Nekem bőven elég volt ennyi. Mielőtt
elindultam volna, még megfogtam egy dzsekit is, lévén, hogy október volt, így a
meleg éjszakától is elköszöntem már.
-Anya,
akkor én megyek – szóltam be a konyhába, aztán már ott se voltam, rohantam
cipőt húzni. - Ne várj ébren!
-Vigyázz
magadra, Nina. És ne vidd túlzásba az alkoholt – kezdte újra, amit az elmúlt
három napban már százszor átrágtunk.
-Tudom,
vigyázok, nem fogadok el senkitől semmit – mosolyogtam rá bíztatóan, majd adtam
neki egy puszit, és már indultam is.
Utoljára
még ellenőriztem, hogy mindenem megvan-e, átvágtam az udvaron és kiléptem a
kapun. Kint már várt legjobb barátnőm, Lizzy, aki azonnal szóvá is tette, hogy
késtem… Késtem egyetlen percet.
-Késtél.
Már vagy öt perce itt ácsorgok.
-Neked
is szia, Liz. És bocsánat, nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel.
-Mindegy
– legyintett. – Mehetünk?
Bólintottam,
ő pedig fordult is, és indultunk. Egy közeli klubba mentünk, ami nem volt túl
drága, de nem is egy lepukkant lyuk volt. A bejáratnál senki nem volt még. Vagy
már. De a bentről kiszűrődő zenét hallva inkább a másodikra voksoltam.
Elindultam a bejárat felé, de Liz nem követett, lecövekelt a járda közepén, és
egy pontot bámult rendületlenül.
-Liz,
nem jössz? – tettem fel percekkel később egyetlen kérdésemet, de barátnőm nem
reagált, csak nézett továbbra is az utca sötétjébe. – Lizzy. Lizzy!
-Igen?
– kapta felém hirtelen fejét.
-Nem
megyünk be?
-Ja,
de, mehetünk. Bocsi.
Bejutva
a klubba végre elkezdtem átmelegedni, de annyira gyorsan nem ment, mint vártam,
így nem tudtam egyből leadni dzsekim a ruhatárba, csak pár perc egyhelyben
ácsorgás és melegedés után. Miután megszabadultunk kabátjainktól, bementünk a
tánctérre, de ott még nem volt senki. A DJ már a pultja mögött állt, zene már
volt.
-Hova
menjünk? – hajolt fülemhez Liz, hogy halljam is, amit kérdez.
-Nekem
mindegy. Akár maradhatunk is, még nem kívánok semmit inni – szinte
belekiabáltam válaszomat a fülébe, de másképp nem hallott volna semmit.
-Rendben.
Sokáig
csak táncoltunk, miközben egyre többen lettek a tánctéren. Néha-néha Liz
elugrott magának italért, én viszont még továbbra se kértem. Valahogy most nem
volt kedvem inni, még annyira se lerészegedni, úgyhogy egyszer -mivel Lizzy
nagyon erősködött- kértem egy kólát.
-Mi
van ma veled, csajszi? – kérdezett meg, mikor ő már a negyedik köréért ment. –
Máskor ilyenkor más kettőn simán túl vagy.
-Most
nincs kedvem inni.
-Ahhaaaa…
-
De tényleg. Most nem kívánok semmit. Amúgy Sammy-ék merre vannak? Már rég itt
kellene lenniük nekik is.
-Uh,
tényleg – kapott fejéhez hirtelen. – Teljesen kiment a fejemből. Mielőtt
elindultam, Sam telefonált, hogy a szülei nem engedik. Danny-ről viszont nem
tudok semmit. Ő nem szólt.
-Hah,
remek. Megyek mosdóba – azzal ott is hagytam barátnőmet a táncolók gyűrűjében.
Kivételesen
nagyon siettem, hogy bejussak a mosdóba, valahogy elment a kedvem a további
bulizástól. Na, nem mintha csak Liz-zel nem éreztem volna jól magam, de a
többiekkel együtt sokkal jobb lett volna.
Nagy sietségemben nem is figyeltem környezetemre, és voltam olyan ügyes,
hogy beleszaladjak egy bulizóba. Egy kemény hátba, amitől a fejem is megfájdult
hirtelen.
-Bocsánat
– szabadkoztam azonnal fejemet dörzsölgetve.
-Semmi
gond – akcentusa volt. – Jól vagy? – felemelte fejem, én pedig megláttam a srác
arcát.
-Igen,
jól vagyok. Azt hiszem – elvarázsolt szeme, olyan volt akár egy sötét tó, amin
megcsillan a hold fénye.
-Örülök
– elmosolyodott, aztán visszafordult barátaihoz.
Kissé
elvarázsoltan mentem ki a mosdóba, majdnem arcomat is megmostam, de még időben
kapcsoltam, hogy sminkem van. Idő közben teljesen el is felejtettem, hogy miért
akartam kijönni mosdóba, úgyhogy csak megigazítottam hajam, és már mentem is
ki. Vagyis mentem volna, ha nem ront be velem szemben Lizzy. Láthatóan túl
vidám volt, amiből arra következtettem, hogy már most túl sokat ivott.
-Liz,
mennyi-
-Láttad
azt az ázsiai srácot? – kérdezte szinte kiabálva. – Olyaaan jól néz ki.
Egy
pillanatra el kellett gondolkodnom, hogy miről is beszél barátnőm, aztán
rájöttem, hogy valószínűleg arra a fiúra gondolt, akibe beleütköztem. Igaza
volt, tényleg nagyon jól nézett ki. Válaszként csak bólintottam.
-Meg
kell tudnom a nevét! Muszáj!
-Liz,
kérlek ne kiabálj ennyire – kértem óvatosan, bár tudtam, hogy nem igazán fog
használni, ő ugyanis nem veszi észre, hogy hangos.
-Miért?
Nem is kiabálok.
-Mindegy.
-Milyen
a hajam? – fordult a tükör felé, rögtön igazítva rajta.
-Jól
áll. Nagyon jól- mosolyogtam rá bíztatóan.
-Oké,
akkor mehetünk~
Bólintottam
és követtem vissza, és újra csatlakoztunk a táncolókhoz. Egész sokáig elvoltunk
ketten, aztán valaki megkocogtatta a vállam. Mikor hátra néztem, hogy ki lehet
az, az ázsiai fiú állt mögöttem, akibe beleütköztem. Kezében két kóla volt, az
egyiket pedig felém tartotta. Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy el merjem-e
fogadni vagy sem. Habozásomat ő is észrevette, és elmosolyodott.
-Ha
azon gondolkodsz, hogy raktam-e bele valamit, akkor nyugi, mert eszembe se
jutott ilyesmi.
-Ennyire
feltűnő a gyanakvásom – nevettem fel kissé zavarban.
-Csak
egy kicsit. Tessék, idd meg nyugodtan. Úgy láttam, eddig nem ittál semmilyen
alkoholt, úgyhogy csak kólát mertem hozni – egy kicsit nehezen értettem meg,
amit mondani szeretett volna az akcentusa miatt, pedig jól beszélte az angolt.
-Köszönöm
– elvettem tőle az üveget, ami kellemesen hideg volt. – Amúgy honnan jöttél?
-Tessék?
-Melyik
országból jöttél? Az akcentusod elárult, hogy nem ide valósi vagy.
-Ja,
igen. Koreából jöttem.
-Hú,
az nagyon király lehet – nyújtottam felé kezemet bemutatkozásképp. – Nina
vagyok. Nina Jensen.
-Én
Kai vagyok. De ez csak becenév. Kim Jongin vagyok hivatalosan – mutatkozott be
ő is, közben elfogadva kinyújtott jobbomat.
Sokkal
jobban tetszett a Kai, részben azért is, mert könnyebb volt kimondani számomra,
másrészt sokkal jobban illett hozzá. Legalábbis, ha csak külsőre ítél az ember.
Egy hirtelen rám nehezedő személytől meginogtam, a kezemben tartott üvegből
pedig kilöttyent kólám fele. Mérgesen néztem az illetőre, de még akkor se
tudtam igazán megnyugodni, amikor Liz-t láttam meg magam mellett, amint rajtam
keres támaszt. Miatta kiömlött a kólám fele, és még csak nem is én vettem.
-Liz,
állj meg a saját lábadom! – taszítottam arrébb, de azonnal visszadőlt vállamra.
– Nem hallod, Liz?
Nem
válaszolt, olyan volt, mint aki pillanatokon belül elájul. Bele se mertem
gondolni, hogy mennyit ihatott. Haragom fokozatosan párolgott el, majd már az
se érdekel, hogy a kólám egy pulton landolt, és már biztosan nem iszom meg. Kai
tette oda, és segített kivinni Lizzy-t a levegőre. Annyit sikerült ezzel
elérnünk, hogy eszméleténél maradjon, így néhány percnyi kint ücsörgés után
végre hangját is hallottam.
-Sajnálom,
Nina, hogy kiborítottad miattam a kólád – hangja még rekedt volt, de legalább
már jobban volt.
-Nem
fontos. Az a lényeg, hogy te jól vagy – simítottam végig hátán. – Majd veszek
egy másikat.
Lizzy
halványan elmosolyodott, majd vállamra hajotta fejét, szemét pedig lehunyta,
hogy kicsit még pihenjen.
-Lányok,
meg fogtok fázni – szólalt meg Kai halkan.
-Nem
fogunk, nyugi. Megyek kihozom a kabátjainkat, és szerintem mi megyünk is haza.
Addig itt maradsz Liz-zel, ha nagyon szépen megkérlek? – néztem rá kiskutya
szemekkel.
-Igen
itt maradok.
Így
én felálltam Lizzy mellől, Kai pedig a helyemre ült támaszt nyújtva
barátnőmnek. Gyorsan előhalásztam a ruhatárjegyeket táskámból, kikértem
kabátjainkat és már rohantam is vissza hozzájuk. Közben telefonálam is.
-Szia,
anya! – kezdtem bele azonnal. – Bocsi, ha felkeltettelek, de remélem nem baj,
ha Liz nálunk alszik.
-Történt
valami? – hangja rekedtes volt, tuti felkeltettem.
-Szerintem
túl sokat ivott. De már jobban van kicsit. Egy ideje levegőzünk.
-Rendben,
jöjjön nyugodtan. Ne kószáljon egyedül egyikőtök se ilyenkor.
-Köszi,
anya, te vagy a legjobb. Aludj nyugodtan, majd reggel beszélünk. Szia!
-Szia,
kicsim! – azzal anya le is tette.
-Liz,
itt a kabátod, vedd fel! – nyomtam kezébe. – És nálunk alszol.
Lizzy
szó nélkül tette, amit mondtam neki, így pillanatokkal később már majdnem el is
indultunk. Ha nem jut eszembe, hogy Kai is ott van. Visszafordultam hát hozzá
és jó szorosan megöleltem.
-Köszönöm,
hogy itt voltál ma este – súgtam fülébe. – Találkozunk még?
-Szeretnéd?
– hallottam hangján, hogy mosolyog.
-Igen,
nagyon – hajoltam kicsit hátrébb tőle, hogy komolyan szemébe nézhessek.
-Akkor
biztosan így lesz. Vigyázzatok egymásra a hazaúton!
-Úgy
lesz! Neked pedig további jó szórakozást! Szia, Kai!
-Szia,
Nina, szia, Lizzy! – integetett nekünk, mi pedig vissza és elindultunk haza.
Sokáig
csak csendben sétáltunk a már kihalt utcákon, néha meg-megállva, amikor Liz-re
rátört a szédülés. Így sokkal lassabban tudtunk haladni, de nem igazán
érdekelt, így legalább tudtam gondolkodni. Már az utcánkban jártunk, amikor
megtörtem a régóta beállt csendet.
-Legyünk
a lehető leghalkabbak. Nem akarom felkelteni anyát.
-Rendben,
csendben leszek – bólintott, de egyből fejéhez kapott. – Ez talán nem volt jó
ötlet. Kérlek, álljunk meg egy kicsit megint.
Teljesítettem
kérését, és ismét mellé álltam, hogy támogassam, ha netán nem találná
egyensúlyát. Most szükség is volt rám, pillanatokkal később már belém
kapaszkodott, én pedig tartottam, amennyire csak tőlem tellett.
-Úgy
látom egészen összemelegedtél az ázsiai fiúval – nézette rám néhány perccel
később kissé kimerült szemeivel.
-Neve
is van. Kai-nak hívják, és nem melegedtünk össze – éreztem, amit elönti arcomat
a pír.
-Ahaa…
- nem hitte el. – Mert nekem is úgy tűnt.
-Nem
mindegy? – néztem el egészen más irányban, mint amerre Liz volt. – Inkább
menjünk. Fáradt vagyok.
Lizzy
nevetett zavaromon, de elindult, amint én is indultam. Amint beértünk én egyből
szobámba vettem az irányt, meg se vártam barátnőmet. Tudja ő mit hol talál,
sokszor volt már nálam. És amúgy is, ott a vendég szobában alszik, nem kellek
én oda. Befeküdtem hát saját ágyamba, hogy végre aludhassak, de nem jött álom a
szememre. Gondolataim folyamatosan kavarogtak, és midig visszatértek egy
ponthoz. Kim Jongin. Nem tudtam kiverni fejemből egy pillanatra sem,
bármennyire próbáltam. Így alvás helyett inkább telefonom után kezdtem kutatni.
Amint megtaláltam, felnéztem a közösségikre. Szépen sorjában haladtam,
Instagram, Twitter, és legvégül Facebbok. Volt egy felkérésem. Megnéztem, ki
lehet az, szemem pedig egyből felcsillant. Kim Jongin volt. Nem is vesztegettem
az időt, rögtön vissza is igazoltam.
Te még fent vagy? – jött tőle az üzenet.
Ühüm. Nem tudok aludni.
Hát akkor csukd be a szemed :D
Vicces vagy, de nem megy. Már
próbáltam. Túlságosan pörög az agyam.
Akkor hallgass zenét. Nekem az mindig bejön ilyenkor.
Majd egyszer megpróbálom. Most épp
veled beszélgetek.
Hű, de fontosnak érzem most magam.
Még a végén elpirulok itt.
Azt, hogy magyarázzam meg a haverjaimnak?
Te még mindig a buliban vagy?
Bár még nincs olyan késő…
Akarod mondani, korán. :D
Nekem aztán mindegy.
Késő, korán, ilyenkor már teljesen
mindegy, mit mond az ember.
Ez igaz.
Szinte
az egész éjszakát átbeszélgettük. Pedig ő még a haverjaival „bulizott”, én meg
majdnem bealudtam néha. Aztán valamikor hajnali hat körül, amikor már ő is
otthon volt, az ágyában feltett egy kérdést.
Holnap elmegyünk valahova?
Ezután
percekig csak néztem azt a három szót. Addig bámultam, amíg a kijelző el nem
sötétült és le nem zárta magát a telefonom. És utána is csak néztem a
sötétséget, mintha továbbra is ott lenne az a három szó. Csak akkor lett ismét
fény szobámban, amikor jött egy újabb üzenetem.
Nina, itt vagy még? Vagy elaludtál?
Itt vagy, csak…
Csak?
Bámultam a képernyőt.
Miért?
Mert ott volt az üzeneted.
Egy darabig.
Aztán néztem a sötét kijelzőt.
Ezután
én vártam percekig, hogy válaszoljon, de ez nem történt meg.
Kai
KAI!
Elaludtál?
Nem, csak nevettem.
???
Rajtad.
De jó
Legalább tudom, hogy vicces vagyok.
Naaa, meg ne sértődj.
Nem azért mondtam.
Akkor eljössz velem holnap valahova?
Milyen nap lesz holnap?
Vasárnap lesz.
Akkor igen, megyek.
Szuper~ <3
Akkor aludj, aztán majd ma később még megbeszéljük
mikor találkozzunk.
Rendben :)
Már alig várom.
Én is~
Jó éjt, Nina. <3
Jó éjt, Kai~
Amint
elküldtem az üzenetet, le is raktam a telefonomat és már aludtam is volna, ha anya
nem nyit be. Nem voltam elég gyors, hogy azt higgye, alszok.
-Nina,
te már fent vagy? – lepődött meg.
-Hát…
Ami azt illeti, még mindig – húztam el számat fáradtan.
-Majd
elmeséled délután, aludj egy pár órát.
-Rendben.
Jó éjt akkor.
-Jó
éjt.
Azzal
anya kiment szobámból, behúzta az ajtót, így újra sötét honolt barlangomban.
Nem is telt sok időbe, mire végül sikerült elaludnom. Fárasztó éjszaka volt,
persze csak addig, amíg a buliban voltunk és haza nem értünk. Sok mindent
megtudtam már most Kai-ról, pedig csak néha-néha kérdeztünk a másiktól
személyesebb dolgokat.
~~~~
Délután
kettőkor keltem fel, akkor már teljesen kipihent voltam. Első utam a konyhába
vezetett, mert már eszméletlen éhes voltam. Kint anya és Lizzy ült az asztalnál,
barátnőm azonban nem volt valami jó bőrben. De még ennek ellenére is rögtön
felcsillant szeme és kérdésre nyitotta száját.
-Na,
mi történt? Csak nem beszélgettél? – ajka sejtelmes mosolyra húzódott.
-És
ha igen? Akkor mi van?
-Kivel
beszélgettél? – szállt be anya is.
-Csak…
-Egy
sráccal. Tegnap találkoztunk vele. Azt hiszem Kim-nek hívják.
-Kai.
A Kim a vezetékneve – javítottam azonnal.
-Kim
Kai?
-Nem
teljesen. A Kai csak becenév. Ázsiából jött. Pontosabban Koreából. Kim
Jongin-nak hívják. És holnap megyek vele valahova. Azt még nem mondta, hova, de
nekem mindegy is – lelkesültem be teljesen.
-Nemáááár~
Miért nyúltad le? Én akartam elmenni vele randizni.
-Hé,
nem én hívtam el – pirultam el azonnal. – Ő kérdezte.
-Na,
jó, lányok, nyugalom. Lizzy, ha már jól érzed magad, és úgy látom, hogy így
van, akkor menj, mutasd meg magad otthon. Jobb, ha tudják, hogy jól vagy.
Liz
csak bólintott és elindult a szobájába, hogy összeszedje a cuccait, aztán
mielőtt elment visszanézett a konyhába és elköszönt tőlünk, majd már ott se
volt. Anya komoly tekintettel fordult vissza felém. Éreztem, hogy most egy jó
nagy fejmosás jön. Vagy legalábbis alaposan kikérdez Kai-ról.
-Nina,
mesélj csak egy kicsit erről a Kai becenevű fiúról.
-Mint
mondtam, koreai, Kim Jongin-nak hívják és csak három évvel idősebb nálam.
Kedves srác, nagyon. Az este kaptam tőle egy kólát is, aminek a fele kiborult
Liz miatt, de az most nem fontos. Aztán segített Lizzy-t kivinni levegőre,
mellette maradt, amíg én visszamentem a kabátjainkért. És nem mellesleg,
iszonyatosan jól néz ki.
Miután
mindent elmondtam, amit fontosnak találtam, csendben vártam, anya mit fog
mondani. De nem jött felőle semmi. Még csak egy apró bólintás se. Kezdtem
kicsit parázni.
-Anya,
kérlek, mondj valamit.
-Mit
szeretnél hallani?
-Mondjuk…
Nem is tudom… Hogy nincs ellenedre, hogy találkozzak vele?
-Az
alapján, amit mondtál, nyugodt szívvel hagylak menni.
Anya
mondatára egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem. Aztán örömömben
felugrottam és körbefutottam az egész konyhát. Anya csak nevetett rajtam,
gondolom az járt a fejében, hogy olyan vagyok, mint egy ötéves, közben meg már
tizenhét vagyok. Hát abban a pillanatban az ég világon semmi sem számított
nekem. Miután kirohantam magam, a hűtő előtt álltam meg. Kinyitottam, de nem
találtam benne semmit, amit épp akkor ehettem volna.
-Nehogy
azt mondd nekem, hogy nincs semmi a hűtőben.
-Látom
én, hogy tele van, de nincs semmi, amit ehetnék. Úgyhogy szerintem megyek, és
beszélgetek Kai-jal. Persze csak akkor, ha már felkelt- azzal már nem is voltam
a konyhában.
A
nap hátralévő részét tényleg chateléssel töltöttem. Mire visszaértem a
szobámba, a telefonomon már egy „Jó reggelt!” üzenet fogadott, Kai pedig
elérhető volt. Így hát az alkalommal élve beszélgettünk. Rengeteget. Azt is
megbeszéltük, hogy másnap mikor és hol találkozzunk, azt viszont nem mondta
meg, hova visz. Annyit mondott csak, hogy meglepetés, hiába próbálkoztam, csak
ennyit sikerült kiszednem belőle.
~~~~
Másnap
reggel már hétkor fent voltam. Annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam aludni,
az ágyam konkrétan kidobott. Így az időt hasznosan töltöttem. Válogattam a
ruháim között, de végül nem tudtam dűlőre jutni. Most se.
-Anya!
– kiabáltam.
-Igen?
– nyitott be néhány perccel később.
-Segíts,
kérlek.
-Megint
ruhagondok?
Válaszára
csak bólintottam, mire anya szekrényemhez lépett. Percekig csak nézelődött
ruháim között, majd végül kivett egy világos, szűk farmert, egy váll nélküli
fekete felsőt és az egyetlen farmer dzsekimet.
-Innen
a többit már megoldod, igaz? – kérdezte anya, amikor lerakta a kiválasztott
ruhákat az ágyamra.
-Igen,
innen már minden menni fog – mosolyogtam anyára. – Köszönöm.
-Szívesen
kicsim – azzal anya magamra is hagyott.
Nagyon
gyorsan elkészültem, hamarabb, mint eddig bármikor. Mire mindennel kész lettem,
és az órára néztem, rájöttem, hogy már mehetek is, úgyhogy rohantam cipőt
húzni. Még megfogtam egy kabátot, aztán már rohantam is.
-Elmentem!
– kiáltottam mielőtt tényleg kiléptem volna az ajtón.
Siettem
a megbeszélt helyre, pedig nem is volt messze, ugyanis a tegnapi klub előttre
beszéltük meg a találkozót. Ott is voltam már jóval a megbeszélt időpont előtt,
de meglepetésemre nem kellett olyan sokat várnom. Kai is korábban jött, bár ő
nem olyan korán, mint én.
-Szia!
– köszönt azonnal, amikor meglátott. – Régóta vársz már?
-Nem,
szinte még csak most jöttem – mosolyogtam rá és egy szoros ölelésbe húztam
köszönésképp. – És hova megyünk?
-Meglepetés.
Amint odaértünk, meglátod.
-Remélem
nem valami puccos, ötcsillagos étterembe akarsz vinni. Nem bírnám ki, ha
helyettem fizetnél egy vagyont.
-Nyugi,
nem foglak olyan helyre vinni. Nem bírom azt a réteget, és nem is tudnék annyit
kifizetni – nevetett fel a végén.
Az
utat végig beszélgettük, nevettük és végig kézen fogva sétáltunk. Mintha már együtt
lennénk. Na, persze nem mintha zavarna. Bár azért pár ribi gyilkos tekintete
elég kellemetlen volt.
-Itt
vagyunk – állt meg Kai egy kávézó előtt.
-Te
jó ég! Imádom ezt a helyet! – ujjongtam egyből.
-Akkor
jól választottam. Na, mehetünk?
-Persze.
Bementünk,
leültünk, rendeltünk és beszélgettünk. Rengeteget. Most több személyes dolgot
is megtudtunk egymásról, valahogy természetesebb volt szemben ülve vele
kérdezgetni. Megismertem egy vicces oldalát is. Mikor meguntuk a kávézót,
fizettünk -Kai ragaszkodott hozzá, hogy az én részemet is fizethesse, addig nem
is engedett indulni- elmentünk sétálni. Voltunk mindenfele: pláza, utca és
végül park. A parkban töltöttük el a legtöbb időt. Ott még a játszótérre is beült
velem, együtt hintáztunk. Már majdnem sötétedett, amikor beszélgetésünkbe a
telefonom szólt bele. Előhalásztam táskám legaljáról és anya képe nézett rám
vissza.
-Szia,
anya – vettem fel.
-Nina,
meddig leszel még? Már sötétedik – hangja nagyon aggódó volt.
-Nem
tudom, anya. De nem kell aggódnod, itt van Kai is.
-Jó
estét – köszönt Kai kicsit hangosabban, hogy anya is hallhassa.
-Rendben
– hallottam, hogy sóhajtott mielőtt újra megszólalt. – Remélem, akkor haza is
kísér. Ne kóborolj egyedül sötétben.
-Anya,
ne aggódj ennyire, nem lesz gond.
-Csak
annyit mondj, hogy hazakísér-e vagy sem.
-Kai?
– néztem rá. Tudtam, hogy hallotta ő is anyát.
-Igen,
hazakísérlek.
-Na,
anya, hallottad?
-Igen.
Akkor várlak titeket. Sziasztok – azzal le is tette. Még csak meg se várta,
hogy én is elköszönjek.
-Na?
– nézett rám Jongin.
-Azt
mondta vár minket. Szerintem szeretne megismerni.
-Rá
kell készüljek?
-Nem.
Nyugi, anya nagyon jó fej, csak néha túlaggódja magát.
-Az
én szüleim Koreában vannak, nem tudnak így aggódni értem. Bár sose tették
korábban se. Na, mindegy is. Menjünk, vagy még maradnál?
-Hát,
kezdek fázni, úgyhogy menjünk.
-Rendben.
Elindultunk,
Kai pedig vállamat átölelve jött mellettem. Még beszélgettünk, aztán mikor a
házam elé értünk, elengedett. Megállt előttem, de nem ment messzire.
-Tényleg
be kell mennem?
-Anya
szeretné.
-Akkor
szerintem most teszem meg.
-Mi-
- még nem is érkeztem kimondani, amit szerettem volna, ő előre hajolt és lágyan
megcsókolt. Először fel se fogtam mi történik, de aztán kapcsoltam és
visszacsókoltam. A pillanatot anya szakította félbe.
-Bejönnétek,
kérlek?
Ijedten
rebbentünk szét, hirtelen sokkal távolabb is álltunk egymástól, mint a nap
folyamán bármikor. Én biztosan, de szerintem Kai is teljesen elpirult.
-Anya,
egy kicsit még várhattál volna.
-Szerintem
így is elég sokat vártam – jött a frappáns válasz.
-Rendben,
megyünk már – sóhajtottam. – Gyere, Nini – kézen fogtam és már húztam is a
bejárati ajtó felé.
Anya
nem szeretett volna sokat, csak biztosra akart menni, hogy Kai igenis
megbízható fiú. Amint megbizonyosodott róla, engedett is utunkra. Sajnos ez az
út neki haza vezetett, mert már rég besötétedett, így én még kikísértem a kapu
elé.
-Vigyázz
magadra haza – öleltem meg. – Aztán majd írj, hogy mikor találkozzunk
legközelebb. Mert szeretnék ám máskor is.
-Rendben,
de inkább hívlak – mosolygott folyamatosan.
-Add
a telefonod – nyújtottam ki kezem határozottan, amiben szinte rögtön benne is
landolt Kai mobilja. Beleírtam a számom és visszaadtam neki. – Így már tudsz
hívni majd.
-Akkor
ki ne merd nyomni, ha egy ismeretlen szám hív!
-Nem
fogom.
-Rendben
van. Na menjél befele, mert idefagysz és nem lesz kit legközelebb randira
hívjak.
-Ez
most gonosz volt – biggyesztettem le ajkamat.
-Bocsánat
– ölelt meg ismét, majd adott ajkaimra egy puszit. – Jó legyél és aludj jól.
-Jó
leszek. És biztos lehetsz benne, hogy jól fogok – biztosítottam. – Vigyázz
magadra és álmodj szépeket.
-Vigyázok.
Szia, Nina – kaptam még egy utolsó csókot, majd elindult.
-Szia,
Kai – integettem neki.
Amint
már nem láttam az utcában, bementem, elrohantam zuhanyozni és bevágódtam az
ágyamba. Szinte azonnal el is aludtam. Az utolsó gondolatom pedig nem meglepő
módon Kim Jongin volt.
~~~~~
Két
hónap telt el, mióta legelőször találkoztam Kai-jal. Már az első randink után
megkedvelte anya is, így sose szólt, amikor elmentem szerelmemmel valahova.
Néha még féltékeny is lettem anyára. Úgy vettem észre, ő jobban kedveli Kai-t,
mint amennyire kellene.
-Anya,
akkor elmentem – kiabáltam az előszobából, miközben még cipőmmel szenvedtem. –
Majd holnap jövök.
-Rendben,
kicsim. Vigyázz magadra! – jött a válasz valahonnan a konyhából. – Aztán…
-Anya,
nem vagyok kisgyerek! Tudom! Na, elmentem! Szia! – azzal már nem is voltam a
házban.
Kint
a kapu előtt már várt Kai. Ő is hasonlóan öltözött, mint én. Laza, mégis
elegáns volt. Mint mindig. Buliba készültünk arra a helyre, ahol legelőször
találkoztunk.
-Szia!
– köszöntöttem azonnal egy csókkal. – Bocsi, hogy sokáig készülődtem. Megint
nem sikerült eldönteni, mit vegyek fel.
-Semmi
gond – mosolygott rám, ahogy csak ő tud. – Még csak most értem ide én is.
-Oh,
hova lett az „öt perccel korábban érkezek” Kai? – nevettem.
-Tudod
mennyi ideig tart ilyen jól megcsinálni a hajam?
Elgondolkodtam,
de nem tudtam elképzelni, így csak megráztam fejem. Hogy a vitát elkerülhessem,
inkább kézen fogtam és elindultam a klub felé, hogy végre elkezdődjön az
esténk.
