2. fejezet
Az
előre, órarendbe megírt négy osztályfőnöki végül csak három lett, mert mindent
sikerült megbeszélnünk és elintéznünk, ami már most fontos volt. Én azonban még
maradtam kicsit, hogy beszélhessek Fiora tanárnővel arról a bizonyos szintfelmérő
próbáról. Muszáj volt megtudnom, hogy miként hozhatnám be azt a lemaradást,
amit az évek alatt a többiekhez mérten összeszedtem. Vagyis egyszerűbben,
hogyan tanuljak meg mindent a képességeimmel kapcsolatban egyetlen hét alatt.
-Tanárnő,
lenne rám néhány perce? – álltam meg mellette, miután már mindenki elhagyta az
osztálytermet.
-Persze,
Xayah. Miben segíthetek? – nézett fel papírjaiból, amiket éppen töltögetett ki.
-Azt
hiszem, én nem tudom megcsinálni ezt a próbát jövő héten – hajtottam le fejemet.
– Nem tudok semmit a képességeimről, vagy mik is ezek. Szerintem lehetetlen,
hogy mindent megtanuljak egyetlen hét alatt.
-Semmi
sem lehetetlen, ameddig valaki azt mondja, hogy meg lehet csinálni. Ezreal
mindig ezt mondogatja. De ha szeretnél tudni bármit magadról, akkor fordulj a
szüleidhez, ők biztosan tudnak neked majd mesélni és segíteni – mosolygott rám
kedvesen.
-Nem
tudnak. Nem ismerem az igazi szüleimet, csak azokat, akik örökbe fogadtak. Ők
pedig egyszerű emberek – hirtelen minden olyan érdekessé vált, mindenfele
néztem, csak az osztályfőnökömre nem.
-Ez
esetben én is, és szerintem tökéletesen biztosan állíthatom, hogy az osztály is
a segítségedre lesz. Szólhatok néhány kollégámnak is, akik tudnak segíteni
neked – alaposan végig mért, mintha éppen felmérte volna az adottságaimat. – De
azt hiszem, Rakan ki tudja majd hozni belőled a legjobbat. Holnap szólok az
osztálynak, hogy segítsenek téged az erőd elsajátításában. Használtál már
belőle bármit?
-Egyetlen
egyszer, akkor is majdnem megöltem egy embert – meredtem a távolba, miközben
képek sora tolult a fejembe. Láttam ismét azt a napot, amikor az a kis
mitugrász Lilly felidegesített a folytonos hisztizésével és piszkálásával.
Akkor az adta meg a végső lökést, amikor egy olyan pletykát indított meg rólam,
miszerint azért vagyok ilyen, mert kísérleti patkány voltam. Valami elszakadt
bennem, és használtam egy olyan erőt, amiről azt se tudtam, hogy egyáltalán
létezik. A lány ott állt előttem, teljesen ledermedve és már könyörgött nekem,
hogy ne bántsam. Egy tollzáporral sújtottam le rá, aztán visszahívtam magamhoz
a tollakat. Több helyen is eltalálták őt, vérzett is minden sebhelye, de igazán
csak az járt a fejemben, hogy miért nem találtam el úgy, hogy nagyobb kárt
tegyek benne. Két perccel később persze már a térdeimet átkarolva sírtam egy
mindentől elrejtett helyen, amiért majdnem megöltem egy embert.
-Ez
nagyon jó jel – bólintott Fiora tanárnő elismerően. – Ezek szerint képes voltál
a tudtod nélkül használni az erődet. Szerintem a többiek segítségével hamar bele
fogsz rázódni, és van rá esély, hogy Rakan-nal magad mellett verhetetlen
leszel.
-De
miért pont Rakan-nal? – néztem rá értetlenül.
A
tanárnő kis ideig gondolkozott, hogy hogy is fogjon bele, mivel kezdjen, hogy
bepótoljam az életemből kimaradt, számukra teljesen egyértelmű dolgokat. Végül
azonban csak a közepébe fogva kezdett a magyarázatba.
-Ez
a próba arra van, hogy biztosak legyünk benne, hogy ti, mint leendő hősök,
tényleg abba a szerepkörbe tartoztok, mint amilyennek első ránézésre tűntök. Néhányótokon
már az első pillanattól fogva látszik, hogy milyenek vagytok. Rakan is, és te
is ilyen vagy.
Először
azt hittem, hogy végre kezdem megérteni ezt az egészet, kis idő elteltével
azonban rájöttem, hogy fogalmam sincs, mi folyik körülöttem jelenleg. Mintha
egy teljesen másik világba csöppentem volna hirtelen. Fiora tanárnő észre vehette
értetlenségemet, mert folytatni kezdte, amibe belefogott.
-Hat
fő szerepkör van, amibe a diákokat besoroljuk. Támogatók, akik esetleges harcok
során védelmezik a csapatuk tagjait. A lövészek, akik távolról tudják segíteni
csapattársaikat. Orgyilkosok, akik, mint a nevük is utal rá, a semmiből csapnak
le, ha szükség van rájuk. A tankok segítik a csapatokat a hatalmas
életerejükkel. A mágusok, akik legnagyobb részben mágiájukat használva harcolnak.
És végül a harcosok, akik nagyon nagy sebzést képesek okozni és életerejükre se
lehet panasz, abban is bővelkednek – sorolta a tanárnő. – Véleményem szerint,
és az alapján, amit elmondtál, te a lövészek közé tartozol, de a próba majd
biztosít róla. Remélem sikerült kicsit több dologgal megismertesselek a
világunkból.
-Azt
hiszem, most egy kicsit többet értek már az egészből – bólintottam rövid
gondolkozás után. – Bár még vannak hiányosságok, de majd egyszer mindent
bepótolok.
-Van
még esetleg valami, amire most szeretnél választ kapni?
Kicsit
el kellett gondolkoznom, hogy mit is szeretnék igazán megtudni még. Volt néhány
dolog, ami érdekelt, de egy kiemelkedően fontosra nagyon érdekelt a válasz.
-Tanárnő,
mi van az alagsorban, amitől annyira távol kell tartsuk magunkat, ha nincs
felügyeletünk? – néztem rá olyan komolyan, mint előtte talán még soha.
-Azt…
- akadt meg. Látszott rajta, hogy ezt nem szívesen osztaná meg velem. Egyelőre.
– Azt még ráérsz megtudni. Jobb is, ha majd csak később kerül erre sor, addig
se izgulod túl az ittlétedet.
Kissé
csalódottan, de valahogy mégis egyet értően bólogattam a tanárnő válaszára.
Valamiért éreztem, hogy ebben igaza van. Megfogtam gyorsan a cuccomat, hogy
mehessek én is haza, de Fiora tanárnő valamiért még megállított egy utolsó
szóra.
-Xayah,
jobb, ha nem szeretnél még lemenni oda. Majd, ha eljön az ideje, akkor megtudsz
mindent – hangja és tekintete is veszélyesen komoly volt. Biztos voltam benne,
hogy valami nagyon veszélyes dolog rejtőzik abban az alagsorban, de majd eljön
az ideje, hogy megtudjam mi az.
-Rendben,
így lesz tanárnő. És köszönöm szépen ezt a néhány információt. Viszlát! – azzal
az ajtóhoz léptem, és elhagytam a termet.
A
hazavezető úton végig gondolkodtam. Mindenen, ami eddig történt velem. Az is
eszembe jutott, hogy megpróbálom ismét használni azt a képességet, amit akkor
használtam.
-Hé,
vastaya lány! – hallottam meg egy ismerős hangot, amikor már csak néhány utcára
voltam az otthonomtól – Merre mész?
-Haza,
bár szerintem erre te is rájöttél – nevettem fel kicsit talán kínosan, miközben
megfordultam, és egy elképesztően jól kinéző Rakan-nal találtam szemben magam.
– Te?
-Én
épp Ezreal-hez indultam. Vagyis jobban mondva megvédeni a seggét, mert megint
összeakadt a bajsza a másik osztály bajos bagázsával – nevetett fel.
-Gyakran
keveredik balhékba?
-Eléggé,
sajnos ez a „felfedező család” gondja – rajzolt idéző jeleket a levegőbe. – Bár
a szülei sose voltak ilyenek. Legalábbis legjobb információim szerint ők
figyeltek rá, hogy lehetőleg kerüljék a bajt.
-Sokszor
kell neked kimenteni egy balhéból? – kérdeztem még rá puszta kíváncsiságból.
-Mostanában
egyre többször. Mióta az előző év második felében a másik osztályba bekerült
Kayn… Nincs olyan hét, hogy valami miatt ne kerülne az a kettő az igazgatói
irodába. Szinte már törzsvendégek ott – nevetett ismét. – Ha nem haragszol meg,
rohanok, még mielőtt péppé verik, nem szeretném kiskanállal kapargatni a
betonról.
-Menj
csak, majd holnap találkozunk – mosolyogtam rá. – Szia!
-Szia,
vastaya lány! – azzal el is indult az ellenkező irányba, pont amerről korábban
jöttem.
Egy
kis ideig még figyeltem Rakan-t, pontosan addig, ameddig el nem tűnt az utca
végén, csak utána mentem tovább haza. Nem telt el fél óra, mire anya is
hazaért. Első dolga volt érdeklődni a napomról és az új iskoláról, én pedig
boldogan meséltem mindenről neki, amit aznap megtudtam.
-Szóval
összességében tényleg nagyon különleges az iskola – összegeztem végül, amikor
anyának a legfurább és legérdekesebb dolgokról is meséltem.
-Hát
ennek örülök – bár hangján nem ezt véltem felfedezni, inkább hitetlennek
hangzott. – De biztos, hogy ez mind így történt? Nem létezhetnek ilyen emberek.
És
tényleg igazam volt, nem hitte el egy szavamat se. Nagyon rosszul esett pont
tőle hallani ezeket, mikor itt voltam én élő bizonyítéknak neki az egész
hitelességére. És mégis képtelen volt elfogadni, hogy igenis létezhetnek mások
is, akik még nálam is különlegesebbek.
-Igen,
anya, ez mind igaz. Miért nem hiszel nekem, mikor én se vagyok ember? Te is
tudod ezt nagyon jól, különben nem csúfolt és utált volna ki mindenki a többi,
embereknek szánt iskolában – hangomon hallatszott a megbántottság és a düh is,
amit anya felé tápláltam akkor, de azért bántani nem akartam.
-Tudom
jól, de ez akkor is annyira hihetetlen számomra – ekkor eszébe jutott valami. –
Tudom, hogy nem emlékezhetsz az igazi szüleidre, de mikor anyukád annak idején
megtalált engem, rám bízott valamit azzal az üzenettel, hogy adjam oda neked,
amikor itt lesz az ideje. Azt hiszem most jött el ez az idő.
Előkeresett
valamit a szobájukból, aztán kihozta nekem. Egy doboz volt bármiféle díszítés
nélkül. Csak egy egyszerű, barna kartondoboz volt. Anya a kezembe adta, hogy
meg is nézzem mi van benne, és láthassa ő is.
-Tudod,
eddig még nem mertem megnézni, hogy mi van benne. Úgy gondoltam, hogy nem
szabad nekem se tudnom róla addig, amíg el nem jön számodra az ideje – nézett
rám anya mosolyogva. – És kicsit tartottam is tőle, hogy mi lehet benne.
Kinyitottam
a dobozt, amiben egy levél, egy fura állat koponyája és egy lila toll volt. Egy
olyan toll, amit akkor láttam először és utoljára, amikor használtam a
képességemet Lilly ellen. Leültem a kanapéra, a dobozt magam mellé tettem, a
levelet pedig a kezembe vettem és olvasni kezdtem.
„Drága Xayah-m!
Amikor ezt olvasni fogod, akkor én
már biztosan nem leszek melletted, de mindig vigyázni fogok rád valahonnan.
Sajnálom, hogy nem lehettél velem, hogy sohasem ismerhettél meg engem igazán,
de hidd el nekem, hogy nagyon jó okunk volt apáddal ezt a döntést meghozni.
Remélem sikerült bekerülnöd a
Runaterra Gimibe. Fontos, hogy mindent megtanulj a népünkről, magadról, és
legfőképp a képességeidről. Tanuld meg irányítani, és használd jól a
tollpengét, ami a dobozban van. A koponya apád ajándéka, azt mondta, hogy ha
megtalálod a párját, akkor meglesz a te társad is.
Vigyázz magadra és válj erőssé, hogy
meg tudd védeni magad.
Szeretlek, és szeretni foglak mindig.
Anya”
Soha
nem volt lehetőségem találkozni az igazi anyukámmal, de még így is homályossá
vált a látásom a levél végére, pedig nem akartam sírni. Addig legalábbis
biztosan nem, amíg anya láthatott. Amint mindent alaposan megnéztem, vissza is
tettem a dobozba, majd visszazártam, mintha ki se lett volna nyitva eddig.
Anyát kicsit meg is lepte tettem, de nem akartam megosztani vele, hogy miért
csináltam, főleg nem addig, amíg én magam se tudtam a pontos okát.
-Azt
hiszem inkább felmegyek a szobámba – fogtam is meg a dobozt és a hátizsákomat
is, majd már indultam is fel szobámba. Vagyis indultam volna, ha nem szólal meg
a csengő, így inkább oda mentem először. – Ahri, honnan tudtad meg, hogy…
-Szia
Xayah, lenne rám egy kis időd, kérlek? – szakított félbe. Eléggé zaklatottnak
tűn, így bólintottam, és beengedtem a házba. Az mondjuk rejtély volt számomra,
hogy a kapun hogy jutott be, de ezt inkább nem is tettem szóvá számára.
-Anya,
ő itt az osztálytársam, Ahri. Ahri, ő itt a nevelő anyám – mutattam be őket
egymásnak. – Fent leszünk a szobámban, ha bármit szeretnél.
-Rendben,
majd ha lesz valami, szólok – mosolygott anya, bár láttam, hogy valami miatt
szomorúság csillog a szemében.
Felmentünk
a szobámba, és amíg én elraktam egy biztos helyre a dobozt, addig Ahri leült az
ágyam szélére, és várt, hogy rá figyeljek.
-Mi
történt? – fordultam felé, minden figyelmemet neki szentelve. – Valami fontos
lehet, ha hozzám jöttél, mert még nem is ismerjük egymást jóformán.
-Igen,
így van – nézett rám komolyan. – Leginkább téged érint a dolog. Voltam lent
délután az alagsorban… Vagyis jobban mondva… Elmondta már neked valaki, hogy mi
van odalent?
-Nem
– ráztam meg fejem nyomatékosításképpen. – Fiora tanárnő azt mondta, hogy jobb,
ha még nem tudom.
-Tudnod
kell róla neked is, mert ez befolyásolhatja az egy hét múlva esedékes tesztedet
– sóhajtott mélyet a vastaya lány. – Odalent van néhány kapu, ami elvisz olyan
helyekre az iskolából, ahol… összemérhetjük az erőinket. Az Idézők szurdokában
voltam ma, és megváltozott néhány dolog. Nehezebb ott túlélni, mint eddig. Nem
tudom miért, de valami nagyon nem stimmelt ma lent. Lehet volt ott valaki más
is, egy nálam erősebb illető, de nem láttam senkit.
-Akkor
ez azt jelenti, hogy… - döbbentem le, bár még azon, hogy másik világ létezik az
iskola alatt. – Léteznek más világok is a miénken kívül?
-Igen,
de most nem ez a legfontosabb – mosolyodott el kicsit Ahri. – Hallottam
pletykákat, hogy a másik osztályba járó Kayn rendelkezik olyan képességgel,
amivel akár meg is tud szállni másokat, de megmondom őszintén, eddig nem hittem
el. De számomra ma bizonyítást nyert a szóbeszéd. Úgyhogy fejlődnöd kell nagyon
gyorsan, ha nem szeretnél áldozatául esni.
Emésztenem
kellett a hallottakat, de egy kicsit nehezen ment. Minden az ő világukkal…
vagyis most már a mi világunkkal kapcsolatban zavaros volt még, és csak nagyon
nehezen akart tisztulni. Ahri-nak is feltűnt, hogy csak nagyon nehezen tudom
feldolgozni az elhangzottakat, pedig nagyon erősen próbálkoztam. A lány azonban
türelmes volt, és megvárta, amíg szépen lassan a puzzle darabjai a helyére
kerülnek a fejemben.
-Szóval
akkor rá kell jönnöm minél előbb, hogy hogy kell használjam a képességeimet,
különben egy hét múlva kivégezhetnek a teszten? – mondtam ki hangosan a
fejemben kialakult következtetést.
-Igen,
valami olyasmi. De van egy nagyon előnyös tulajdonsága a Szurdoknak és a többi
ilyen világunknak. Ha meghalsz, akkor feléledsz egy kis idő eltelte után –
osztott meg még több információt velem Ahri.
Egyre
bonyolultabbnak hangzott minden. Az életem egyik napról a másikra változott meg,
de gyökeresen. És ez tetszett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése