Runaterra Gimi - 2. fejezet

/Sziasztok! Megérkeztem a Runaterra Gimi következő fejezetével, remélem sokotok örömére. Jó olvasást hozzá mindenkinek./

2. fejezet

Az előre, órarendbe megírt négy osztályfőnöki végül csak három lett, mert mindent sikerült megbeszélnünk és elintéznünk, ami már most fontos volt. Én azonban még maradtam kicsit, hogy beszélhessek Fiora tanárnővel arról a bizonyos szintfelmérő próbáról. Muszáj volt megtudnom, hogy miként hozhatnám be azt a lemaradást, amit az évek alatt a többiekhez mérten összeszedtem. Vagyis egyszerűbben, hogyan tanuljak meg mindent a képességeimmel kapcsolatban egyetlen hét alatt.

-Tanárnő, lenne rám néhány perce? – álltam meg mellette, miután már mindenki elhagyta az osztálytermet.

-Persze, Xayah. Miben segíthetek? – nézett fel papírjaiból, amiket éppen töltögetett ki.

-Azt hiszem, én nem tudom megcsinálni ezt a próbát jövő héten – hajtottam le fejemet. – Nem tudok semmit a képességeimről, vagy mik is ezek. Szerintem lehetetlen, hogy mindent megtanuljak egyetlen hét alatt.

-Semmi sem lehetetlen, ameddig valaki azt mondja, hogy meg lehet csinálni. Ezreal mindig ezt mondogatja. De ha szeretnél tudni bármit magadról, akkor fordulj a szüleidhez, ők biztosan tudnak neked majd mesélni és segíteni – mosolygott rám kedvesen.

-Nem tudnak. Nem ismerem az igazi szüleimet, csak azokat, akik örökbe fogadtak. Ők pedig egyszerű emberek – hirtelen minden olyan érdekessé vált, mindenfele néztem, csak az osztályfőnökömre nem.

-Ez esetben én is, és szerintem tökéletesen biztosan állíthatom, hogy az osztály is a segítségedre lesz. Szólhatok néhány kollégámnak is, akik tudnak segíteni neked – alaposan végig mért, mintha éppen felmérte volna az adottságaimat. – De azt hiszem, Rakan ki tudja majd hozni belőled a legjobbat. Holnap szólok az osztálynak, hogy segítsenek téged az erőd elsajátításában. Használtál már belőle bármit?

-Egyetlen egyszer, akkor is majdnem megöltem egy embert – meredtem a távolba, miközben képek sora tolult a fejembe. Láttam ismét azt a napot, amikor az a kis mitugrász Lilly felidegesített a folytonos hisztizésével és piszkálásával. Akkor az adta meg a végső lökést, amikor egy olyan pletykát indított meg rólam, miszerint azért vagyok ilyen, mert kísérleti patkány voltam. Valami elszakadt bennem, és használtam egy olyan erőt, amiről azt se tudtam, hogy egyáltalán létezik. A lány ott állt előttem, teljesen ledermedve és már könyörgött nekem, hogy ne bántsam. Egy tollzáporral sújtottam le rá, aztán visszahívtam magamhoz a tollakat. Több helyen is eltalálták őt, vérzett is minden sebhelye, de igazán csak az járt a fejemben, hogy miért nem találtam el úgy, hogy nagyobb kárt tegyek benne. Két perccel később persze már a térdeimet átkarolva sírtam egy mindentől elrejtett helyen, amiért majdnem megöltem egy embert.

-Ez nagyon jó jel – bólintott Fiora tanárnő elismerően. – Ezek szerint képes voltál a tudtod nélkül használni az erődet. Szerintem a többiek segítségével hamar bele fogsz rázódni, és van rá esély, hogy Rakan-nal magad mellett verhetetlen leszel.

-De miért pont Rakan-nal? – néztem rá értetlenül.

A tanárnő kis ideig gondolkozott, hogy hogy is fogjon bele, mivel kezdjen, hogy bepótoljam az életemből kimaradt, számukra teljesen egyértelmű dolgokat. Végül azonban csak a közepébe fogva kezdett a magyarázatba.

-Ez a próba arra van, hogy biztosak legyünk benne, hogy ti, mint leendő hősök, tényleg abba a szerepkörbe tartoztok, mint amilyennek első ránézésre tűntök. Néhányótokon már az első pillanattól fogva látszik, hogy milyenek vagytok. Rakan is, és te is ilyen vagy.

Először azt hittem, hogy végre kezdem megérteni ezt az egészet, kis idő elteltével azonban rájöttem, hogy fogalmam sincs, mi folyik körülöttem jelenleg. Mintha egy teljesen másik világba csöppentem volna hirtelen. Fiora tanárnő észre vehette értetlenségemet, mert folytatni kezdte, amibe belefogott.

-Hat fő szerepkör van, amibe a diákokat besoroljuk. Támogatók, akik esetleges harcok során védelmezik a csapatuk tagjait. A lövészek, akik távolról tudják segíteni csapattársaikat. Orgyilkosok, akik, mint a nevük is utal rá, a semmiből csapnak le, ha szükség van rájuk. A tankok segítik a csapatokat a hatalmas életerejükkel. A mágusok, akik legnagyobb részben mágiájukat használva harcolnak. És végül a harcosok, akik nagyon nagy sebzést képesek okozni és életerejükre se lehet panasz, abban is bővelkednek – sorolta a tanárnő. – Véleményem szerint, és az alapján, amit elmondtál, te a lövészek közé tartozol, de a próba majd biztosít róla. Remélem sikerült kicsit több dologgal megismertesselek a világunkból.

-Azt hiszem, most egy kicsit többet értek már az egészből – bólintottam rövid gondolkozás után. – Bár még vannak hiányosságok, de majd egyszer mindent bepótolok.

-Van még esetleg valami, amire most szeretnél választ kapni?

Kicsit el kellett gondolkoznom, hogy mit is szeretnék igazán megtudni még. Volt néhány dolog, ami érdekelt, de egy kiemelkedően fontosra nagyon érdekelt a válasz.

-Tanárnő, mi van az alagsorban, amitől annyira távol kell tartsuk magunkat, ha nincs felügyeletünk? – néztem rá olyan komolyan, mint előtte talán még soha.

-Azt… - akadt meg. Látszott rajta, hogy ezt nem szívesen osztaná meg velem. Egyelőre. – Azt még ráérsz megtudni. Jobb is, ha majd csak később kerül erre sor, addig se izgulod túl az ittlétedet.

Kissé csalódottan, de valahogy mégis egyet értően bólogattam a tanárnő válaszára. Valamiért éreztem, hogy ebben igaza van. Megfogtam gyorsan a cuccomat, hogy mehessek én is haza, de Fiora tanárnő valamiért még megállított egy utolsó szóra.

-Xayah, jobb, ha nem szeretnél még lemenni oda. Majd, ha eljön az ideje, akkor megtudsz mindent – hangja és tekintete is veszélyesen komoly volt. Biztos voltam benne, hogy valami nagyon veszélyes dolog rejtőzik abban az alagsorban, de majd eljön az ideje, hogy megtudjam mi az.

-Rendben, így lesz tanárnő. És köszönöm szépen ezt a néhány információt. Viszlát! – azzal az ajtóhoz léptem, és elhagytam a termet.

A hazavezető úton végig gondolkodtam. Mindenen, ami eddig történt velem. Az is eszembe jutott, hogy megpróbálom ismét használni azt a képességet, amit akkor használtam.

-Hé, vastaya lány! – hallottam meg egy ismerős hangot, amikor már csak néhány utcára voltam az otthonomtól – Merre mész?

-Haza, bár szerintem erre te is rájöttél – nevettem fel kicsit talán kínosan, miközben megfordultam, és egy elképesztően jól kinéző Rakan-nal találtam szemben magam. – Te?

-Én épp Ezreal-hez indultam. Vagyis jobban mondva megvédeni a seggét, mert megint összeakadt a bajsza a másik osztály bajos bagázsával – nevetett fel.

-Gyakran keveredik balhékba?

-Eléggé, sajnos ez a „felfedező család” gondja – rajzolt idéző jeleket a levegőbe. – Bár a szülei sose voltak ilyenek. Legalábbis legjobb információim szerint ők figyeltek rá, hogy lehetőleg kerüljék a bajt.

-Sokszor kell neked kimenteni egy balhéból? – kérdeztem még rá puszta kíváncsiságból.

-Mostanában egyre többször. Mióta az előző év második felében a másik osztályba bekerült Kayn… Nincs olyan hét, hogy valami miatt ne kerülne az a kettő az igazgatói irodába. Szinte már törzsvendégek ott – nevetett ismét. – Ha nem haragszol meg, rohanok, még mielőtt péppé verik, nem szeretném kiskanállal kapargatni a betonról.

-Menj csak, majd holnap találkozunk – mosolyogtam rá. – Szia!

-Szia, vastaya lány! – azzal el is indult az ellenkező irányba, pont amerről korábban jöttem.

Egy kis ideig még figyeltem Rakan-t, pontosan addig, ameddig el nem tűnt az utca végén, csak utána mentem tovább haza. Nem telt el fél óra, mire anya is hazaért. Első dolga volt érdeklődni a napomról és az új iskoláról, én pedig boldogan meséltem mindenről neki, amit aznap megtudtam.

-Szóval összességében tényleg nagyon különleges az iskola – összegeztem végül, amikor anyának a legfurább és legérdekesebb dolgokról is meséltem.

-Hát ennek örülök – bár hangján nem ezt véltem felfedezni, inkább hitetlennek hangzott. – De biztos, hogy ez mind így történt? Nem létezhetnek ilyen emberek.

És tényleg igazam volt, nem hitte el egy szavamat se. Nagyon rosszul esett pont tőle hallani ezeket, mikor itt voltam én élő bizonyítéknak neki az egész hitelességére. És mégis képtelen volt elfogadni, hogy igenis létezhetnek mások is, akik még nálam is különlegesebbek.

-Igen, anya, ez mind igaz. Miért nem hiszel nekem, mikor én se vagyok ember? Te is tudod ezt nagyon jól, különben nem csúfolt és utált volna ki mindenki a többi, embereknek szánt iskolában – hangomon hallatszott a megbántottság és a düh is, amit anya felé tápláltam akkor, de azért bántani nem akartam.

-Tudom jól, de ez akkor is annyira hihetetlen számomra – ekkor eszébe jutott valami. – Tudom, hogy nem emlékezhetsz az igazi szüleidre, de mikor anyukád annak idején megtalált engem, rám bízott valamit azzal az üzenettel, hogy adjam oda neked, amikor itt lesz az ideje. Azt hiszem most jött el ez az idő.

Előkeresett valamit a szobájukból, aztán kihozta nekem. Egy doboz volt bármiféle díszítés nélkül. Csak egy egyszerű, barna kartondoboz volt. Anya a kezembe adta, hogy meg is nézzem mi van benne, és láthassa ő is.

-Tudod, eddig még nem mertem megnézni, hogy mi van benne. Úgy gondoltam, hogy nem szabad nekem se tudnom róla addig, amíg el nem jön számodra az ideje – nézett rám anya mosolyogva. – És kicsit tartottam is tőle, hogy mi lehet benne.

Kinyitottam a dobozt, amiben egy levél, egy fura állat koponyája és egy lila toll volt. Egy olyan toll, amit akkor láttam először és utoljára, amikor használtam a képességemet Lilly ellen. Leültem a kanapéra, a dobozt magam mellé tettem, a levelet pedig a kezembe vettem és olvasni kezdtem.

„Drága Xayah-m!

Amikor ezt olvasni fogod, akkor én már biztosan nem leszek melletted, de mindig vigyázni fogok rád valahonnan. Sajnálom, hogy nem lehettél velem, hogy sohasem ismerhettél meg engem igazán, de hidd el nekem, hogy nagyon jó okunk volt apáddal ezt a döntést meghozni.

Remélem sikerült bekerülnöd a Runaterra Gimibe. Fontos, hogy mindent megtanulj a népünkről, magadról, és legfőképp a képességeidről. Tanuld meg irányítani, és használd jól a tollpengét, ami a dobozban van. A koponya apád ajándéka, azt mondta, hogy ha megtalálod a párját, akkor meglesz a te társad is.

Vigyázz magadra és válj erőssé, hogy meg tudd védeni magad.

Szeretlek, és szeretni foglak mindig.

Anya”

Soha nem volt lehetőségem találkozni az igazi anyukámmal, de még így is homályossá vált a látásom a levél végére, pedig nem akartam sírni. Addig legalábbis biztosan nem, amíg anya láthatott. Amint mindent alaposan megnéztem, vissza is tettem a dobozba, majd visszazártam, mintha ki se lett volna nyitva eddig. Anyát kicsit meg is lepte tettem, de nem akartam megosztani vele, hogy miért csináltam, főleg nem addig, amíg én magam se tudtam a pontos okát.

-Azt hiszem inkább felmegyek a szobámba – fogtam is meg a dobozt és a hátizsákomat is, majd már indultam is fel szobámba. Vagyis indultam volna, ha nem szólal meg a csengő, így inkább oda mentem először. – Ahri, honnan tudtad meg, hogy…

-Szia Xayah, lenne rám egy kis időd, kérlek? – szakított félbe. Eléggé zaklatottnak tűn, így bólintottam, és beengedtem a házba. Az mondjuk rejtély volt számomra, hogy a kapun hogy jutott be, de ezt inkább nem is tettem szóvá számára.

-Anya, ő itt az osztálytársam, Ahri. Ahri, ő itt a nevelő anyám – mutattam be őket egymásnak. – Fent leszünk a szobámban, ha bármit szeretnél.

-Rendben, majd ha lesz valami, szólok – mosolygott anya, bár láttam, hogy valami miatt szomorúság csillog a szemében.

Felmentünk a szobámba, és amíg én elraktam egy biztos helyre a dobozt, addig Ahri leült az ágyam szélére, és várt, hogy rá figyeljek.

-Mi történt? – fordultam felé, minden figyelmemet neki szentelve. – Valami fontos lehet, ha hozzám jöttél, mert még nem is ismerjük egymást jóformán.

-Igen, így van – nézett rám komolyan. – Leginkább téged érint a dolog. Voltam lent délután az alagsorban… Vagyis jobban mondva… Elmondta már neked valaki, hogy mi van odalent?

-Nem – ráztam meg fejem nyomatékosításképpen. – Fiora tanárnő azt mondta, hogy jobb, ha még nem tudom.

-Tudnod kell róla neked is, mert ez befolyásolhatja az egy hét múlva esedékes tesztedet – sóhajtott mélyet a vastaya lány. – Odalent van néhány kapu, ami elvisz olyan helyekre az iskolából, ahol… összemérhetjük az erőinket. Az Idézők szurdokában voltam ma, és megváltozott néhány dolog. Nehezebb ott túlélni, mint eddig. Nem tudom miért, de valami nagyon nem stimmelt ma lent. Lehet volt ott valaki más is, egy nálam erősebb illető, de nem láttam senkit.

-Akkor ez azt jelenti, hogy… - döbbentem le, bár még azon, hogy másik világ létezik az iskola alatt. – Léteznek más világok is a miénken kívül?

-Igen, de most nem ez a legfontosabb – mosolyodott el kicsit Ahri. – Hallottam pletykákat, hogy a másik osztályba járó Kayn rendelkezik olyan képességgel, amivel akár meg is tud szállni másokat, de megmondom őszintén, eddig nem hittem el. De számomra ma bizonyítást nyert a szóbeszéd. Úgyhogy fejlődnöd kell nagyon gyorsan, ha nem szeretnél áldozatául esni.

Emésztenem kellett a hallottakat, de egy kicsit nehezen ment. Minden az ő világukkal… vagyis most már a mi világunkkal kapcsolatban zavaros volt még, és csak nagyon nehezen akart tisztulni. Ahri-nak is feltűnt, hogy csak nagyon nehezen tudom feldolgozni az elhangzottakat, pedig nagyon erősen próbálkoztam. A lány azonban türelmes volt, és megvárta, amíg szépen lassan a puzzle darabjai a helyére kerülnek a fejemben.

-Szóval akkor rá kell jönnöm minél előbb, hogy hogy kell használjam a képességeimet, különben egy hét múlva kivégezhetnek a teszten? – mondtam ki hangosan a fejemben kialakult következtetést.

-Igen, valami olyasmi. De van egy nagyon előnyös tulajdonsága a Szurdoknak és a többi ilyen világunknak. Ha meghalsz, akkor feléledsz egy kis idő eltelte után – osztott meg még több információt velem Ahri.

Egyre bonyolultabbnak hangzott minden. Az életem egyik napról a másikra változott meg, de gyökeresen. És ez tetszett.