2018. február 10., szombat

Love & Pain

/Sziasztok! Tudom, hogy régen voltam, de egyszerűen nem volt ihletem semmihez se. Most viszont hoztam nektek egy cukiságot. Vagyis kinek mi, mert kicsit szomorkás is, de egyben aranyos is. Egy nagyon apró shounen-ait is tartalmaz, de az szinte semmi. Jó olvasást hozzá!/


Love & Pain

(Cross Gene – Takuya x Casper /Zhong Ze Xiang/)

Takuya POV.

Már régóta szeretem, de nem tudom elmondani neki. Többször is szerettem volna próbálkozni, de olyankor mindig akadt egy aprócska gond. Ugyanis barátnője van. Én pedig teljességgel és láthatóan fiú vagyok. Nem tudom, hogy miért nem tudom elfelejteni, próbálkoztam már vele rengetegszer, de eddig még nem sikerült. De már fáj, ha látnom. A gondolat is fájdalmat okoz, hogy nem az enyém. És még azt se tudom megtenni, hogy kerülöm, ugyanis egészen jóban vagyunk, és feltűnne neki a változás.

-Taku, itt vagy? – legyez kezével szemem előtt. – Merre jársz te a fejedben?

A szádban. A szobádban. Az ágyadban. – cikáztak fejemben a gondolatok. Igen, tényleg ott jártam, de ezt csak nem mondhatom el neki.

-Itt vagyok, az a lényeg. Nem mindegy, hogy egy pillanattal ezelőtt hol voltam? – teszem fel a kérdést, bár inkább magam miatt, hogy mentsem a menthetőt.

-Jó, igaz. De kérdeztelek. Van kedved pénteken bulizni jönni?

Elgondolkozok. Ha buli, akkor biztos nem csak ketten megyünk, ez pedig azt jelenti, hogy innom kell. Viszont, ha iszok, biztos csinálok valami baromságot, amit később megbánok. Vagy rosszabb esetben megutál valami cselekedetem miatt. Azt meg nem akarom. De ha nemet mondok most, akkor egészen péntekig nyaggatni fog, amíg be nem adom a derekamat. Szóval vagy most, vagy később egyezek bele.

-Jó, megyek – sóhajtok egy aprót, ami fel is tűnik neki.

-Baj van?

-Nem, dehogy – Igen persze, hogy van. Miért nem vagy az enyém? A gondolataim mindig ellent mondanak a szavaimnak.
-Biztos?

Válaszul csak bólintok, nem tudnám még egyszer kimondani, miközben egyáltalán nem igaz. Ő pedig elhiszi, mert úgy tudja, hogy mindig igazat hall tőlem. Nem hibáztatom, még én is elhinném magamnak. Az évek alatt amióta szeretem -pontosan négy éve- már olyan tökéletesre fejlesztettem, hogy fel se tűnik senkinek, ha hazudok.
~~~
Pénteken reggel van, a telefonom pedig cseng. Biztos vagyok benne, hogy nem állítottam be egy ébresztőt se, de mégis szól. Ez felháborító. Kómásan nyúlok az ágyam melletti éjjeli szekrényhez, hogy kezembe kerüljön az a fránya mobil. Meg se nézem, mit jelez, csak automatikusan leállítanám, de nem sikerül. Jobban megnézve észreveszem, hogy Casper hív, így nyűgösen kissé, de felveszem.

-Álomszuszék, ki az ágyból! – hallom meg vidám hangját, így rájövök, hogy már nem nagyon lehet reggelnek mondani a jelenlegi napszakot.

-Hány óra? – dünnyögöm.

-Dél van, te hülye – röhög fel.

-Mit szeretnél Ze Xiang? – sóhajtok és direkt valódi nevét használom.

-Semmit.

-Aha… És higgyem is el?

-Jó, na. Gyere velem, kérlek vásárolni!

-Minek? Nem megy egyedül? Nincs kedvem – igazából nagyon is lenne, csak nem akarom a nyálamat csorgatni a jobbnál jobban álló szerkóira.

-Naa, kérleeek~ - vált át nyafogásra.
~~~
És itt vagyok úgy a hatodik üzletben, épp rá várok, hogy egy újabb bemutatót tartson aztán semmit se vegyen meg belőlük. Mert igen, meggyőzött, hogy kísérjem el. Hosszú percekig kérlelt, mondván én jobban meg tudom mondani, hogy mi áll jól neki. De igazából teljesen mindegy, mit vesz fel. Még egy zsák is jól állna neki.

-Na, milyen vagyok? – lép ki a fülkéből, nekem meg a padlón koppan az állam. – Ezt úgy veszem, hogy megvan a tökéletes – vigyorodott el.

-Tudod, ha csaj lennék és ebben a cuccban állnál elém, minden kérdés nélkül alád feküdnék. És most teljesen komolyan mondom – vallok színt. Persze így, pasiként is alá feküdnék. De jobb, ha erről ő nem tud.

-Ezt vegyem bóknak?

-Ha akarod…

-Rendben. Ezeket pedig megveszem- azzal ismét a függöny takarja.

Egy fél órával később már az én lakásom felé tartunk, és ő csak az esti buliról meg a barátnőjéről tud beszélni. Nem mintha baj lenne, hogy boldog, csak rosszul esik, hogy nem tudja, hogy én is szeretem őt. De nem merem elmondani neki, mert az a barátságunk rovására mehet. Vagyis tudom, hogy tönkre tennék mindent vele. Ilyen az én formám.

-Taku, itt vagy? Vagy már megint elkalandoztál? – röhög fel. – Elárulhatnád, hogy kinél jársz ilyen sokszor.

-Jobb, ha nem tudod – Tapsot Terada Takuya-nak, mert most követte el a legnagyobb baklövést az életében! Díjátadó készülődik a fejemben, hát ez kész.

-Oh-oh-oh, mondd csak! Tudni akarom.

-Úgyse szeded ki belőle.

-Azt majd meglátjuk – sejtelmes vigyor kúszik ajkaira, amitől kicsit kiver a frász. Eddig sose láttam még ilyennek. Valamire nagyon készül.
~~~
Miután Casper segített… Akarom mondani kiválasztotta helyettem, hogy mit vegyek fel, hazament. Este háromnegyed tízre beszéltük meg a találkozót a klub előtt, úgyhogy időben elindultam, nehogy elkéssek. Most fél tíz van, hideg és még senki sincs sehol. Ze Xiang korábban említette, hogy csak ő, a barátnője és én megyünk a szokásos hétfős társaságunkból, így csak őket keresem a sötétségben. Mindeközben pedig folyamatosan izgulok azon, hogy nehogy véletlenül valami baromságot csináljak részegen. Tudom már! Ma éjszaka nem iszok egy kortyot se! – érkezik az isteni szikra. Persze ez nem igazán kivitelezhető. Akkor csak egy keveset. Legfeljebb két pohárral. Ebből lehet valami. Gondolkozás közben észreveszek egy felém közeledő alakot, és ahogy közelebb ér hozzá, rájövök, hogy Casper az.

-Hogyhogy egyedül jöttél? Nem úgy volt, hogy SeRa-val együtt jössz? – térek azonnal a lényegre. Legalábbis a számomra lényeges dologra.

-Mindegy – húzza el száját. – Inkább menjünk be.

Amint belépünk a klubba, az előtér fényeiben valami furát veszek észre rajta. Szomorú. Vagy legalábbis valami nagyon bántja. Lenne egy tippem így hirtelen, de nem akarom megkérdezni tőle. Láttam rajta, hogy az előbb a bejárat előtt is szarul érintette a kérdésem. Inkább bemegyünk, és kiszórakozzuk magunkat ma este.

Ze Xiang azonnal egy pultot rohamoz meg, és hoz két sört. Az egyiket a kezembe nyomja és karon ragadva húz táncolni. Ez nem igazán rá jellemző viselkedés, de csak követem és a tánctér közepén egy kis ideig csak várom, hogy a testem ráhangolódjon a zenére , aztán táncolni kezdek, akárcsak Cas. Sokáig szarakodok a sörömmel, Casper addig legalább háromszor fordult már egy újabb körért. Persze nem sört ivott, akkor már rég erősebbekkel oltotta szomját. Viszont egyre furábban viselkedik. Valahányszor visszajön, mindig közelebb jön hozzám, próbál táncra bírni, egy kicsit másfélére, de eddig még nem adtam be neki a derekam.

-Miért nem táncolsz vele? – hajol fülemhez, hogy halljam kérdését.

-Én táncolok, ha nem tűnt volna fel.

-De nem így, hanem így – lép egészen elém és magához húz. Érzem minden izmát.

-Ze-

-Casper – vág szavamba. – Nem szeretem, amikor így hívnak.

-Jó. Casper, ezt nem kellene, mert… - nem tudom, hogy kellene befejeznem ezt a mondatot. Olyan fura ez a szituáció.

-Miért nem kéne? Nem szeretnéd? – kérdése után csípője kicsit előrébb mozdul. – Szerintem pedig nagyon is szeretnéd. Nincs igazam?

-Gyere velem, a francba is – ragadom karon és egy olyan helyet keresek, ahol normálisan lehet beszélgetni. A mosdó az egyetlen ilyen hely, így ott kötünk ki végül. – Miért vagy ilyen? Mi történt köztetek SeRa-val?

-Miért akarod tudni? – kezd kiabálni. – Nem érdekel mi van vele. Szakítottunk. Érted, kész, vége van. Hallani se akarok róla! – szemei könnyesek, próbál erős maradni és nem sírni, de látom rajta, hogy nehezen sikerül neki.

-Sírd ki magad – ölelem magamhoz, egy pillanattal később pedig megérzem pólómon könnyeit. – Megígérem, hogy többet szóba se hozom.

Percek óta csak állunk a mosdóban ölelkezve, de még mindig sír. Egyszerűen nem tudnak elapadni könnyei. Tudom, hogy nagyon szerette azt a lányt, sőt még most is szereti, így teljesen biztos vagyok benne, hogy SeRa szakított vele és nem fordítva. Ha meglátom egyszer is azt a nőt, aki miatt most a karjaimban sír a szerelmem, esküszöm, hogy megölöm.

-Takuya… - hangja nem több suttogásnál. – Haza akarok menni.

Gyorsan rápillantok az órámra, hogy megtudjam, mennyi időt is töltöttünk el bulizással. Össze meg vissza számolva is csak egy órát. Ennél hamarabb még egyszer se hagytunk el egy klubot se, de nem szólok semmit. Csak a nyakamba akasztom egyik karját, hogy könnyebben hazajuthassunk, és elindulok vele ki. Nagy nehezen átvergődöm magunkat a táncolók tömegén, onnan meg már gyerekjáték a kijutás. A ruhatárnál még megállok, hogy összeszedjem a cuccainkat, aztán már csak egy pár lépés és kint vagyunk a hideg éjszakában.

-Cas, vedd fel a kabátod, mert megfázol – próbálom ráadni, de nem nagyon sikerül.

-Nem kell, olyan jó idő van – mosolyog. A részegek kiismerhetetlen hangulatváltozásai. Hurrá!
Nagy nehezen végül ráimádkozom a dzsekit, és folytathatjuk az alig megkezdett hazautat. Menet közben minden hülyeségről beszél, be nem áll a szája, én meg csak próbálom követni az össze-visszaságait. Nehezen, de nagyjából sikerül, mindent felfognom mondandójából.

-Tudod, Taku, szerezned kéne egy barátnőt – meglepetésemben még tovább menni is elfelejtek.

-Hogy mit kéne csináljak? – kérdezek vissza, csak hogy biztosra menjek.

-Szerezz egy barátnőt! Biztosan vidámabb lennél tőle.

-Nekem nem kell. És kikérem magamnak, így is tökéletesen vidám vagyok.

-Hát jó, te tudod.

-És amúgy is, van, akit szeretek, de az az illető nem lehet az enyém – fordítom oldalra fejemet, nehogy észre vegye rajtam a hirtelen jött szomorúságot.

-Oh, tényleg? Ki az? Ismerem?

-Nem mindegy, Ze Xiang? Csak hagyj ezzel a témával, kérlek.

-Jó, bocsánat. De úgyis meg fogom tudni – a végét szerintem suttogni akarta volna, de nem igazán jött össze.

-Nem fogom elmondani, mert után utálnál.

-Csak, nem…? Taku… Ugye nem az van, amire gondolok?

-Casper, nekem ehhez már nagyon este van. Legalább akkor bökd ki, hogy mit akarsz mondani – sóhajtok egy nagyot.

-Egy pasiba vagy szerelmes, igaz? Nem, nem, nem. Te. Engem. Szeretsz – tagol minden egyes szót, mintha én lennék részeg. Választ azonban nem adok neki. Nem fogom elrontani a barátságunkat. – Szóval igazam van, ugye? – továbbra se nyitom ki számat. – Igazam van! Igazam van!

-Hagyd már abba ezt a gyerekes visel- - de belém folytja a szavakat ajkaival

Meglepett, nem is kicsit. Először még reagálni se tudok, de ő nem adja fel, reakciót akar kicsikarni belőlem. Hát jó, legyen, ha ezt szeretnéd. – suhan át fejemen egy apró gondolat, és visszacsókolok. Először meglepődik, utána viszont… Percekkel később levegő hiányában váltunk el egymástól.

-Remélem erre nem fogsz emlékezni holnap, amikor felkelsz – motyogom szinte még ajkaira. – Nem akarom, hogy erre emlékezz!

-Miért?

-Mert azzal mindent tönkre tennék. Úgyhogy nagyon szépen kérlek, hogy felejtsd el ezeket holnapra. Szeretlek, Ze Xiang – azzal lopok még tőle egy utolsó csókot, aztán hazaviszem.

Mire elérjük a lakásomat, Casper már alszik. Úgy három utcával korábban ragadta el az álmok világa, így nekem már szabályosan leszakadt a fél oldalam a súlya alatt. Még szerencse, hogy magasabb vagyok. Beviszem a szobámba, hogy legalább ő kényelmesen aludjon, én pedig a nappali kanapéján rendezkedek be fetrengésre. Mert, hogy én nem fogok tudni a történtek után aludni, az biztos.
~~~
Szombat reggel van, már világosodik, én pedig egy percet se tudtam aludni. Próbáltam, de nem sikerült. Nagy szenvedésemben inkább reggeli készítés mellett döntök, így kivonszolom magam a konyhába, hogy először is egy kávét főzhessek.

-Az istenért már! Egyszer az életben nem tudsz csendes lenni? – vitatkozok a kávéfőzővel, ami olyan hangokat hallat, mint egy… Hát nem is tudom. Mint egy útmunkálat. – Csak Casper ne keljen fel!

Imáimat azonban nem hallgatta meg senki, és egy nagyon kómás Ze Xiang csoszogott ki a konyhába.

-Mi ez a hangzavar? És kérek egy fejfájás-csillapítót.
-Kávét főzök, és máris adom – aztán már a gyógyszeres szekrényben is vagyok. – Tessék.

Csak egy szem gyógyszert és egy pohár vizet nyújtok át neki, amit el is vesz és gyorsan le is nyel.

-Mi történt az este? – Ah, necces pont. De legalább nem emlékszik.

-Nem sok minden. Egy órával azután, hogy bementünk, haza is kellett jönnünk.

-Mert?

-Haza akartál jönni.

-Oh… - többre nem futja a kommunikáció. – Asszem, megyek még visszafekszek és alszok vagy két napot.

-Rendben, menj csak. Ha kell valami, szólj!

-Oké, köszönöm.

Zhong Ze Xiang, a francba veled, hogy ennyire szeretlek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése