2019. január 24., csütörtök

Runaterra Gimi - 1. fejezet

/Sziasztok! Örömmel jelentem, hogy túl vagyok a vizsgáimon, így volt időm befejezni az első fejezetét a történetnek. Remélem tetszik nektek. Jó olvasást mindenkinek hozzá! <3
Oh, igen, még egy dolog. Úgy döntöttem (barátnőim biztatására), hogy kirakom Wattpadra is, hátha több emberhez eljut azon keresztül./


1. fejezet

Ezreal-ék az első emeletre vezettek, a terem az emeleti folyosó legvégében volt. Nem volt valami nagy. A korábban látott helyekhez képest elenyésző nagyságúnak mondtam volna. A díszítéssel se estek túlzásokba, egyszerű, halványkék színben pompáztak a falak. Bent mindössze két oszlopba voltak rendezve a padok, azonban egy oszlopban hat egyszemélyes asztal foglalt helyet. Szóval ezek szerint tizenketten leszünk az osztályban. Családias. Az egész terem összességében egy átlagos gimnazista tanteremre emlékeztetett. Nem volt benne semmi, ami miatt másabbnak mondtam volna a többi helyhez képest. Még a tábla is egy egyszerű, zöld krétás tábla volt.
-Azt hiszem, a gondnokok nem tudtak róla, hogy jön hozzánk egy új diák – állt meg előttem Lux, miközben körbenézett a teremben. – Megyek, szólok, hogy szükségünk lenne még egy padra – azzal már ki is került, és kilépett a teremből.
-Ez az én barátnőm – nézett Ezreal a szőke lány után szerelmes tekintettel. – Mindig tudja, mit kell tennie, ha valami nincs rendben az osztályban.
-De ha csak egy rossz szót szólsz rá, vagy megríkatod, halál fia vagy – ment el az ajtó előtt egy igen nagydarab srác, aki fura mód páncélt viselt.
-Tudod, hogy sose bántanám a húgodat, Garen – ugrott Ezreal azonnal Rakan háta mögé. – Ő volt Gare, Lux bátyja. Tényleg ne akard összerúgni vele a port. Higgy nekem, én már csak tudom – borzongott meg ismét félelmében.
Én csak bólintottam, és inkább újra körbe fordultam a teremben. Tényleg semmi különleges nem volt benne, azt leszámítva, hogy kicsit fura osztálytársaim voltak. Aki leginkább megfogott, az egy… Hogy is nevezik azokat a lényeket a japán kultúrában? Ah, igen. Kitsune. Kilenc farkú róka, emberi testben. Vagy valami ilyesmi. Az osztályban volt egy kitsune is. Amikor megláttam egyszerűen nem tudtam kinyögni, csak annyit, hogy gyönyörű. Persze ezt a körülöttem állók is meghallották, így „útmutatást” is kaptam a lányról.
-Ó, igen, ő ott Ahri, a kilenc farkú róka – mondta el Ezreal, amit már eleve tudtam. – Vigyázz vele, nagyon cseles tud lenni. Elég… visszahúzódó mondjuk.
Bólintottam, de továbbra is csak a rókalányt tudtam nézni, amit egy idő után megelégelt, és inkább odajött hozzánk, hogy bemutatkozzon.
-Azt hiszem, még nem láttalak itt, jól gondolom? – kérdezett rá a világ legnyilvánvalóbb dolgára. Ha látott volna, akkor most nem állnék előtte és csodálnám még mindig. – Ahri vagyok. Bár Ezreal-t ismerve, már rég bemutatott.
-Te tudod a nevem? – lepődött meg az említett. – Honnan gondolod, hogy már bemutattalak? És honnan ismernél?
-Jaj, ne álltasd már magad, az egész iskola tudja, hogy ki vagy – nevetett fel Ahri. – Mellesleg, nagyon jó megfigyelő vagyok. Szóval, hogy is hívnak téged? – fordult ismét felém.
-Xayah vagyok – mutatkoztam be.
-Te is olyan vagy, mint mi – lepődött meg. – Te is vastaya vagy, mint Rakan és én.
Néhány percig csak gondolkodtam, hogy miről is beszélhet Ahri, de semmire se jutottam, ugyanis életemben nem hallottam még azt a szót, amit használt.
-Vasta… Mi? – tettem fel végül az értelmes kérdésemet.
-Te nem tudod, hogy mi vagy? – lepődött meg mindenki körülöttem. – Senki nem mondta még el, hogy mi a származásod?
-Mindig csak mutánsként tartottak számon. Valaki akkor elmagyarázná nekem, hogy mik is ezek a… - akadtam el ismét, ugyanis egyáltalán nem ragadt meg, hogy minek is nevezett Ahri.
-Vastaya, Xayah, vastaya – próbálta visszafojtani nevetését Rakan. – Mi egy külön fajt alkotunk. Félig emberek vagyunk, félig pedig… Hát az attól függ, hogy az őseink melyik területről származnak. A mi felmenőink Xayah, ugyanonnan jöhettek, mert mindketten szárnyasok vagyunk, látod? – nyújtóztatta ki Rakan narancssárga szárnyai… vagyis csak szárnyát. – Látom ám, hogy neked is van, nem tudod elrejteni – húzta el köpenyemet, amit pont a fura szárny elfedése miatt hordtam mindig. – De miért csak egy van neked is? – döbbent le.
-Ezt úgy hívják, Rakan, hogy sors – sétált be Lux, nyomában két… Két fura lénnyel, amik a padomat hozták. Két kavics volt, amik mozogtak. – Ahri egy rókaszerű vastaya, de az iskolában vannak még rajtatok kívül mások is. Ott van a végzős Wukong, ő majomszerű, és a vízi osztálynál Nami. Mivel ő halszerű, nem hiszem, hogy olyan sokszor fogsz találkozni vele. És az egyik tanárunk is vastaya. Ne ijedj meg majd, amikor meglátod.
-Egyéb dolog, amit még tudnom kellene? – tettem fel döbbenten még egy kérdést, hátha valamit kifelejtettek.
-Igen, van – vette magához a szót Ahri. – Mi, félszerzetek rendelkezünk mágiával is. Ezt az őseinktől örököltük. Tanuld meg használni, mert néhány igen izgalmas iskolai esemény során nagyon nagy szükséged lesz rá.
Erről fogalmam se volt, hogy hogyan kivitelezhetném majd, mivel korábban egyszer se… Vagyis talán egyszer éreztem, hogy van valami fura erő bennem, amivel akár ölni is tudtam volna. Akkor megsebeztem egy embert egy tollzáporral. Csak arra kellett már rájönnöm, hogy hogy is csináltam.
A kavicsok időközben lepakolták a padomat a teremben, pontosabban a meglévő két oszlop köze, előre. De jó, pedig nem akartam olyan elől ülni, így viszont muszáj leszek. Időm se volt már valamivel odébb tenni, mivel megszólalt a csengő, a következő pillanatban pedig megjelent az osztályfőnök. Azt hiszem. Minden bizonnyal neki kellett lennie, mert csak egy első napi órarendet kaptam, amiben csak osztályfőnöki órák szerepeltek. Egy viszonylag fiatalnak tűnő nő volt, rövid fekete hajjal, amibe két rózsaszín tincs került. Még női szemmel is gyönyörű volt.
-Mindenki üljön le, legyen szíves! – szólalt meg enyhe francia akcentussal, mire mindenki elfoglalt saját padját. – Minél hamarabb meg tudunk beszélni minden fontos dolgot, annál hamarabb mehet mindenki haza. Kezdjük is a legfontosabbal – nézett rám a tanárnő. – Szerintem mindenki észrevette, hogy csatlakozott hozzánk egy igen kedves lány. Kérlek mutatkozz be az osztálynak – intézte hozzám kedvesen szavait.
-Üdv mindenkinek – álltam fel padomból, majd az osztály felé fordultam. – A nevem Xayah. Remélem sikerül ide beilleszkednem – tettem még hozzá nagyon halkan, remélve, hogy senki nem hallja meg.
-Itt biztosan jó helyed lesz – szólalt meg egy fiú az első padból, mellőlem. – Ekko vagyok.
Ezután mindenki szépen sorban bemutatkozott. Először az ajtó felőli oszlop tagjai, Ekko, Ashe, Caitlyn, Vi, Darius és Rakan, akit mondjuk már ismertem. Az ablak mellett ülők között már több ismerős ült, ők egyszerűen közölték, hogy már óra előtt bemutatkoztak, így léptünk is tovább. Lux, Jhin, Vladimir, Ahri, Jinx és Ezreal. Mit ne mondjak, érdekes osztály, az már egyszer biztos. Itt mindenki más volt, kicsit talán őrültnek tűntek, de már most szimpatikusak voltak mind. Jó, talán Jinx jóval őrültebb volt a többieknél, róla egyszerűen sugárzott.
-Mint tudjátok – kezdett bele Fiora tanárnő a fontosabb dolgokba -, ez lesz az az év, amikor mindenki leteszi a saját próbáját. Ez egyfajta szintfelmérő lesz, hogy ki melyik órára fog járni. A kis párbajotokra a jövő hét folyamán fog sor kerülni, úgyhogy mindenkit buzdítok a sajátosságainak csiszolására. Nem kell tökéletesnek lennetek, csak tudjátok megmutatni, hogy hova is tartoztok. Addig, amíg a próbákon nem vagytok túl, csak általános, gimnazista tantárgyakat kell tanulnotok, utána viszont hozzá fognak csapódni az egyedi, szerepre szabott órák is.
Ezután a tanárnő lediktálta az órarendünket, amiben még igen kevés óra foglalt helyet. Mindössze matek, irodalom és nyelvtan, valamint idegen nyelv és néhány természettudományos tárgy. A fontos elintézni valókat sikerült az első két óra alatt megbeszélnünk, és megcsinálnunk, így a harmadikra már csak egy, minden iskolában ugyanolyan balesetvédelmi oktatást kellett meghallgatnunk. Vagyis én azt hittem, minden iskolában ugyanolyan, de kiderült, hogy itt kicsit összetettebb minden.
-Mint tudjátok, az iskola alagsorába továbbra is tilos tanári engedély és felügyelet nélkül lemenni – Fiora tanárnő hangja igen határozott volt, ellentmondást nem tűrő. – Ezreal, ez főleg rád vonatkozik. Nem akarom az igazgató úrtól ismét azt hallgatni, hogy már megint onnan szedtek össze azután, hogy összeakadtál néhány…
-Rendben, rendben, értettem – szakította félbe Ezreal a tanárnőt. – Nem ígérhetek semmit, felfedező családból származok, a felfedezés a mindenem…
-Ezreal, ezt ne most… - szólt rá kissé mérgesen Lux.
-Jó, jó, megígérem… Azt hiszem… - dőlt hátra székén mérgesen karba tett kézzel. – Minden izgalmas dologtól megfosztanak… - hallottuk még motyogását, mielőtt Fiora tanárnő ismét megszólalt.
-Rendben, köszönjük Ezreal, hogy ennyire együttműködő vagy – ironizált a tanárnő. – Rajta kívül azonban mindenki tartsa észben, hogy nem mehet le, kivéve, ha van engedélye rá.
Mi lehet odalent, amitől ennyire védenek minket?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése