Oh, igen, még egy dolog. Úgy döntöttem (barátnőim biztatására), hogy kirakom Wattpadra is, hátha több emberhez eljut azon keresztül./
1. fejezet
Ezreal-ék
az első emeletre vezettek, a terem az emeleti folyosó legvégében volt. Nem
volt valami nagy. A korábban látott helyekhez képest elenyésző nagyságúnak
mondtam volna. A díszítéssel se estek túlzásokba, egyszerű, halványkék színben
pompáztak a falak. Bent mindössze két oszlopba voltak rendezve a padok, azonban
egy oszlopban hat egyszemélyes asztal foglalt helyet. Szóval ezek szerint tizenketten
leszünk az osztályban. Családias. Az egész terem összességében egy átlagos
gimnazista tanteremre emlékeztetett. Nem volt benne semmi, ami miatt másabbnak
mondtam volna a többi helyhez képest. Még a tábla is egy egyszerű, zöld krétás
tábla volt.
-Azt
hiszem, a gondnokok nem tudtak róla, hogy jön hozzánk egy új diák – állt meg
előttem Lux, miközben körbenézett a teremben. – Megyek, szólok, hogy szükségünk
lenne még egy padra – azzal már ki is került, és kilépett a teremből.
-Ez
az én barátnőm – nézett Ezreal a szőke lány után szerelmes tekintettel. –
Mindig tudja, mit kell tennie, ha valami nincs rendben az osztályban.
-De
ha csak egy rossz szót szólsz rá, vagy megríkatod, halál fia vagy – ment el az
ajtó előtt egy igen nagydarab srác, aki fura mód páncélt viselt.
-Tudod,
hogy sose bántanám a húgodat, Garen – ugrott Ezreal azonnal Rakan háta mögé. –
Ő volt Gare, Lux bátyja. Tényleg ne akard összerúgni vele a port. Higgy nekem,
én már csak tudom – borzongott meg ismét félelmében.
Én
csak bólintottam, és inkább újra körbe fordultam a teremben. Tényleg semmi
különleges nem volt benne, azt leszámítva, hogy kicsit fura osztálytársaim
voltak. Aki leginkább megfogott, az egy… Hogy is nevezik azokat a lényeket a
japán kultúrában? Ah, igen. Kitsune. Kilenc farkú róka, emberi testben. Vagy
valami ilyesmi. Az osztályban volt egy kitsune is. Amikor megláttam egyszerűen
nem tudtam kinyögni, csak annyit, hogy gyönyörű. Persze ezt a körülöttem állók
is meghallották, így „útmutatást” is kaptam a lányról.
-Ó,
igen, ő ott Ahri, a kilenc farkú róka – mondta el Ezreal, amit már eleve
tudtam. – Vigyázz vele, nagyon cseles tud lenni. Elég… visszahúzódó mondjuk.
Bólintottam,
de továbbra is csak a rókalányt tudtam nézni, amit egy idő után megelégelt, és
inkább odajött hozzánk, hogy bemutatkozzon.
-Azt
hiszem, még nem láttalak itt, jól gondolom? – kérdezett rá a világ
legnyilvánvalóbb dolgára. Ha látott volna, akkor most nem állnék előtte és
csodálnám még mindig. – Ahri vagyok. Bár Ezreal-t ismerve, már rég bemutatott.
-Te
tudod a nevem? – lepődött meg az említett. – Honnan gondolod, hogy már
bemutattalak? És honnan ismernél?
-Jaj,
ne álltasd már magad, az egész iskola tudja, hogy ki vagy – nevetett fel Ahri.
– Mellesleg, nagyon jó megfigyelő vagyok. Szóval, hogy is hívnak téged? –
fordult ismét felém.
-Xayah
vagyok – mutatkoztam be.
-Te
is olyan vagy, mint mi – lepődött meg. – Te is vastaya vagy, mint Rakan és én.
Néhány
percig csak gondolkodtam, hogy miről is beszélhet Ahri, de semmire se jutottam,
ugyanis életemben nem hallottam még azt a szót, amit használt.
-Vasta…
Mi? – tettem fel végül az értelmes kérdésemet.
-Te
nem tudod, hogy mi vagy? – lepődött meg mindenki körülöttem. – Senki nem mondta
még el, hogy mi a származásod?
-Mindig
csak mutánsként tartottak számon. Valaki akkor elmagyarázná nekem, hogy mik is
ezek a… - akadtam el ismét, ugyanis egyáltalán nem ragadt meg, hogy minek is
nevezett Ahri.
-Vastaya,
Xayah, vastaya – próbálta visszafojtani nevetését Rakan. – Mi egy külön fajt
alkotunk. Félig emberek vagyunk, félig pedig… Hát az attól függ, hogy az őseink
melyik területről származnak. A mi felmenőink Xayah, ugyanonnan jöhettek, mert
mindketten szárnyasok vagyunk, látod? – nyújtóztatta ki Rakan narancssárga
szárnyai… vagyis csak szárnyát. – Látom ám, hogy neked is van, nem tudod elrejteni
– húzta el köpenyemet, amit pont a fura szárny elfedése miatt hordtam mindig. –
De miért csak egy van neked is? – döbbent le.
-Ezt
úgy hívják, Rakan, hogy sors – sétált be Lux, nyomában két… Két fura lénnyel,
amik a padomat hozták. Két kavics volt, amik mozogtak. – Ahri egy rókaszerű
vastaya, de az iskolában vannak még rajtatok kívül mások is. Ott van a végzős
Wukong, ő majomszerű, és a vízi osztálynál Nami. Mivel ő halszerű, nem hiszem,
hogy olyan sokszor fogsz találkozni vele. És az egyik tanárunk is vastaya. Ne
ijedj meg majd, amikor meglátod.
-Egyéb
dolog, amit még tudnom kellene? – tettem fel döbbenten még egy kérdést, hátha
valamit kifelejtettek.
-Igen,
van – vette magához a szót Ahri. – Mi, félszerzetek rendelkezünk mágiával is.
Ezt az őseinktől örököltük. Tanuld meg használni, mert néhány igen izgalmas
iskolai esemény során nagyon nagy szükséged lesz rá.
Erről
fogalmam se volt, hogy hogyan kivitelezhetném majd, mivel korábban egyszer se…
Vagyis talán egyszer éreztem, hogy van valami fura erő bennem, amivel akár ölni
is tudtam volna. Akkor megsebeztem egy embert egy tollzáporral. Csak arra
kellett már rájönnöm, hogy hogy is csináltam.
A
kavicsok időközben lepakolták a padomat a teremben, pontosabban a meglévő két
oszlop köze, előre. De jó, pedig nem akartam olyan elől ülni, így viszont
muszáj leszek. Időm se volt már valamivel odébb tenni, mivel megszólalt a
csengő, a következő pillanatban pedig megjelent az osztályfőnök. Azt hiszem.
Minden bizonnyal neki kellett lennie, mert csak egy első napi órarendet kaptam,
amiben csak osztályfőnöki órák szerepeltek. Egy viszonylag fiatalnak tűnő nő
volt, rövid fekete hajjal, amibe két rózsaszín tincs került. Még női szemmel is
gyönyörű volt.
-Mindenki
üljön le, legyen szíves! – szólalt meg enyhe francia akcentussal, mire mindenki
elfoglalt saját padját. – Minél hamarabb meg tudunk beszélni minden fontos
dolgot, annál hamarabb mehet mindenki haza. Kezdjük is a legfontosabbal –
nézett rám a tanárnő. – Szerintem mindenki észrevette, hogy csatlakozott
hozzánk egy igen kedves lány. Kérlek mutatkozz be az osztálynak – intézte hozzám
kedvesen szavait.
-Üdv
mindenkinek – álltam fel padomból, majd az osztály felé fordultam. – A nevem
Xayah. Remélem sikerül ide beilleszkednem – tettem még hozzá nagyon halkan,
remélve, hogy senki nem hallja meg.
-Itt
biztosan jó helyed lesz – szólalt meg egy fiú az első padból, mellőlem. – Ekko vagyok.
Ezután
mindenki szépen sorban bemutatkozott. Először az ajtó felőli oszlop tagjai,
Ekko, Ashe, Caitlyn, Vi, Darius és Rakan, akit mondjuk már ismertem. Az ablak
mellett ülők között már több ismerős ült, ők egyszerűen közölték, hogy már óra
előtt bemutatkoztak, így léptünk is tovább. Lux, Jhin, Vladimir, Ahri, Jinx és
Ezreal. Mit ne mondjak, érdekes osztály, az már egyszer biztos. Itt mindenki más
volt, kicsit talán őrültnek tűntek, de már most szimpatikusak voltak mind. Jó,
talán Jinx jóval őrültebb volt a többieknél, róla egyszerűen sugárzott.
-Mint
tudjátok – kezdett bele Fiora tanárnő a fontosabb dolgokba -, ez lesz az az év,
amikor mindenki leteszi a saját próbáját. Ez egyfajta szintfelmérő lesz, hogy
ki melyik órára fog járni. A kis párbajotokra a jövő hét folyamán fog sor
kerülni, úgyhogy mindenkit buzdítok a sajátosságainak csiszolására. Nem kell
tökéletesnek lennetek, csak tudjátok megmutatni, hogy hova is tartoztok. Addig,
amíg a próbákon nem vagytok túl, csak általános, gimnazista tantárgyakat kell tanulnotok,
utána viszont hozzá fognak csapódni az egyedi, szerepre szabott órák is.
Ezután
a tanárnő lediktálta az órarendünket, amiben még igen kevés óra foglalt helyet.
Mindössze matek, irodalom és nyelvtan, valamint idegen nyelv és néhány
természettudományos tárgy. A fontos elintézni valókat sikerült az első két óra alatt
megbeszélnünk, és megcsinálnunk, így a harmadikra már csak egy, minden
iskolában ugyanolyan balesetvédelmi oktatást kellett meghallgatnunk. Vagyis én
azt hittem, minden iskolában ugyanolyan, de kiderült, hogy itt kicsit összetettebb
minden.
-Mint
tudjátok, az iskola alagsorába továbbra is tilos tanári engedély és felügyelet
nélkül lemenni – Fiora tanárnő hangja igen határozott volt, ellentmondást nem
tűrő. – Ezreal, ez főleg rád vonatkozik. Nem akarom az igazgató úrtól ismét azt
hallgatni, hogy már megint onnan szedtek össze azután, hogy összeakadtál néhány…
-Rendben,
rendben, értettem – szakította félbe Ezreal a tanárnőt. – Nem ígérhetek semmit,
felfedező családból származok, a felfedezés a mindenem…
-Ezreal,
ezt ne most… - szólt rá kissé mérgesen Lux.
-Jó,
jó, megígérem… Azt hiszem… - dőlt hátra székén mérgesen karba tett kézzel. – Minden
izgalmas dologtól megfosztanak… - hallottuk még motyogását, mielőtt Fiora
tanárnő ismét megszólalt.
-Rendben,
köszönjük Ezreal, hogy ennyire együttműködő vagy – ironizált a tanárnő. – Rajta
kívül azonban mindenki tartsa észben, hogy nem mehet le, kivéve, ha van
engedélye rá.
Mi lehet odalent, amitől ennyire
védenek minket?
