Sungjae
-Jae, vigyázz, nehogy elvigyenek az űrlények!
Ilhoon. Részg volt. Megint. Minden alkalommal ez történt, ha elmentünk bulizni kicsit. Persze, mondhatnám neki, hogy ne igyon annyit, de ha megtenném, csak felröhögne és leintene.
-Vigyázz, mert ha elvisznek, akkor... - megint azok a hülye űrlényes gondolatai. - Mit csinálnék én nélküled, ha elvinnének?
-Hoonnie, szerintem menjünk haza. Túl részeg vagy már.
-De nem is vagyok - állt le tiltakozni... vagyis inkább ült le tiltakozni.
-Nézz már magadra! Egyedül meg se tudsz állni a lábadon, és még állítod magadról, hogy nem vagy részeg? - nem kiabáltam, de hangom igenis határozott volt. - És kérlek, fogd már fel végre, hogy űrlények nincsenek.
-De igenis vannak - állt fel székeről, de ugyanabban a pillanatban meg is támaszkodott vállamon, hogy el ne essen. - Ha most megbocsátasz, akkor én hazamegyek. Nem kell velem jönnöd.
Csak megforgattam a szemem, és hagytam, hogy elinduljon a kijárat felé, addig én meg kértem magamnak egy koktélt. Amint megittam, elindultam barátom után, nehogy elcsapja valami a hazaúton. Bármennyire is idegesítő tudott lenni részegen, én akkor is szerettem, és nem hagyhattam, hogy bármi baja essen. Nem tartott sokáig míg utol tudtam érni, nem jutott messzire részegen.
-Ilhoon - szólítottam meg, amint hallótávolságba értem. - Hoonnie! Szívem, ne hagyj figyelmen kívül, kérlek!
Ilhoon azonban nem akart rám hallgatni, és csak ment tovább egyik villanyoszloptól a másikig. Csak sóhajtottam egy nagyot, és mentem utána. Az egyik oszlop mellett megállt, és leült kicsit.
-Kicsim, jól vagy? - guggoltam le elé.
-Te mit keresel itt? - nézett rám hitetlenkedve. - Vagy csak hallucinálok? Ah, igen, biztosan csak egy hallucináció vagy.
-Már miért ne lennék igazi, hah?! - háborodtam fel. - Te már nem is szeretsz engem, igaz?
-Sungjae, te tényleg itt vagy? - lepődött meg teljesen. - Én... Tényleg ennyire részeg lennék?
Nem válaszoltam neki, csak tettetett sértődöttséggel hátat fordítottam neki. Tudtam, hogy ezzel még a részeg Ilhoon-t is rá tudom venni arra, amire szeretném.
-Naaa, szerelmem, ne haragudj, kérlek - tápászkodott fel a földről, hogy átölelhessen. - Nem akartalak megbántani.
Hallhatóan józanodott a friss levegőn, azonban továbbra is elég nehezen tudott megállni a saját lábán. Én voltam számára az egyetlen támasz a járda közepén.
-Mi lenne, ha hazamennénk? - suttogta... volna fülembe, de részegsége miatt inkább kiabálásnak neveztem volna. - Csak te, én és az ágy.
-Ha hazamegyünk, én csak aludni akarok - “duzzogtam” továbbra is. - Ha bármi gondod van, oldd meg magadnak.
-Sungjae, szívem, ne légy ilyen kegyetlen! Nem teheted ezt velem!
-Ilhoon, részeg vagy. Arra se emlékeznél holnap, ha engem most elvinnének valami apró, űrből érkezett akármik. Én inkább hazamegyek. Ha jössz, akkor jössz, ha nem, akkor az utcán töltöd az éjszakát.
Meg se vártam, hogy reagáljon, kibújtam karja alól és elindultam haza. Nem érdekelt, mit szeretne mondani, meg se hallottam, amit utánam kiabált, csak mentem, egyenesen közös lakásunkig. Amint azonban odaértem, az ajtó előtt megálltam. Nem mentem be a házba, mert Hoonnie nem jött utánam. Valahol félúton elhagytam. Kicsit tényleg dühös voltam rá, de annyira nem, hogy ne érdekeljen, hogy mi van vele. Leültem a lépcsőre és csak vártam. Percenként nyitottam fel telefonomat, hogy ellenőrizzem az időt, de az csak vánszorgott, párom pedig sehol se volt. Végül fél órával később megelégelve a várakozást kaptam fel ismét mobilomat, ezúttal azonban Ilhoon számát tárcsáztam. Kicsengett. Aztán valahonnan a távolból halkan meghallottam a csengőhangját. Amint rájöttem, melyik irányból jön, azonnal futásnak eredtem. Pont akkor kanyarodott be Hoon az utcánkba, amikor én elértem a sarokig, így szó szerint belerohantam. Ő hátrabillent, én pedig billentem előre, végül pedig a betonon, egymáson fekve végeztük.
-Ennyire azért nem voltam el sokáig, Sungjae-ah - hallottam hangján, hogy mosolyog.
-Ilyet ne csinálj még egyszer - arcomat végig mellkasába fúrtam, így hangom csak motyogás volt. - Aggódtam, hogy bajod esett.
-Addig nem volt semmi bajom, amíg rám nem zuhantál.
Sokáig csak feküdtünk egymáson, Ilhoon simogatta hátamat, én pedig pólóját szorítottam. Nem akartam elengedni, féltem, ha megteszem, eltűnik vagy valami baja esik.
-Szívem, egész kellemes itt feküdni meg minden - hallottam meg hangját, amiben már egyáltalán nem hallatszott, hogy részeg lenne -, de kicsit azért hideg a beton. Menjünk inkább haza.
-Rendben - azzal már tápászkodtam is fel róla, majd kinyújtottam kezem, és felhúztam őt is.
Kéz a kézben sétáltunk vissza a házhoz, hogy végre pihenjünk... Vagy valami olyasmi. Az ajtó előtt, amíg próbáltam megtalálni a kulcsaimat, addig Hoon nézelődött. Mintha nem látta volna még elégszer a szomszédságot. Amint meglett a kulcsom, és nyitottam volna az ajtó, szerelmem halkan megszólalt.
-Ez annyira romantikus - nézett mélyen szemembe, majd ajkaimat kezdte szuggerálni.
-Mi?
-Hát ez - hajolt ajkaimra egy szenvedélyes csókba invitálva.
Ilyenkor jövök rá, hogy sose fogom tudni nem szeretni. Ő az életem, a másik felem, nélküle nem vagyok senki. Amíg világ a világ, szeretni fogom Jung Ilhoon-t, és tudom, hogy ő is ugyanígy érez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése